Lehetőséget adtam Bayer Zsoltnak, hogy be tudja mutatni az általa képviselt nézetrendszert

Hónapok óta intenzív szerkesztési struktúrára kapcsolt a Partizán című online műsorod, amelyben fáradhatatlanul szólaltatsz meg aktuális közéleti témákban érintett beszélgetőtársakat – lassan feltérképezve napjaink hétköznapi dokumentumtárát. Ezen műsorok váratlan szenzációja lett egy Bayer Zsolttal készült bő órás beszélgetés, amit sokan tudatos időzítésnek véltek, holott már három éve készült. Milyen apropóból született az interjú, és mi motivált, hogy újra „műsorra tűzd”?

Az interjú 2017 májusában készült, azt követően, hogy lezajlott az a nagy visszhangot kiváltott kávéházi sajtópárbaj, amelynek kihívójaként az ellenzéki sajtó néhány ismert képviselője igyekezett sarokba szorítani a publicistát. Ezzel az eseménnyel több szempontból sem voltam megelégedve, és akkor felvetettem, hogy volna-e kedve egy interjúban beszélni azokról a kérdésekről, amik ott bennem felmerültek és erre azt a választ adta, hogy nyitott kapukat döngetek, a válasza igen. Ekkor készítettünk egy négyrészes Trianon-minisorozatot, kézenfekvőnek tűnt, hogy ennek apropóján is megszólaltassuk Bayer Zsoltot. Vázoltam neki a témát, ő azt ajánlotta, hogy ez legyen a Trianon-múzeumban, én azt válaszoltam, hogy ez csodálatos felvetés s így Várpalotán vettük fel a beszélgetést.

A felkérést minden különösebb dac, ellenkezés, pikírtség, averzió nélkül simán elvállalta?

Nem volt semmilyen idegenkedése – nyitott volt és partneri.    

Közel sincs szándékom rosszízű személyeskedéshez, de segíts eligazodni –ismerve a publicista munkásságát –, hogy Bayer Zsolt képmutató vagy egyszerűen két arca van?

Azt nem dönteném el, hogy mindez kétarcúság vagy egyszerűen különböző szerepekben különböző módon nyilvánul meg. A kétarcúság inkább abban érhető tetten, hogy az interjú zárásaként felvetődött egy környező országokkal közös megemlékezés, amit üdvözölt, de két év múlva ugyanezen felvetésért már lehazaárulózta Kocsis-Cake Oliviot, a Párbeszéd képviselőjét. Engem inkább az gondolkoztat el, hogy eldönthetetlen, melyik Bayer az igazi: az, aki teljes nyitottsággal és meghatottsággal beszélt minderről, vagy az, aki a saját műsorában már az ellenkezőjéről nyilatkozik. De őszintén szólva, nekem nem az volt a szándékom az interjúval, hogy „tetten érjem” Bayer Zsoltot. Sokkal inkább azt akartam elérni, hogy mivel a megemlékezés-sorozat nem lett olyan vastagon nacionalista, mint tartottak tőle, de azért sikerült a Fidesznek minden gesztusával a közös megszólalást, a közös megemlékezést ellehetetlenítenie – amire ellenpontként idézhetném a szlovák államfő gesztusát, ami a magyar kormány részéről elképzelhetetlen lenne –, tehát ebben a helyzetben úgy véltem, hogy van annak értéke – mindenfajta politikai kockázatával együtt –, hogy Bayer Zsolt egy másfél órás beszélgetésben hogyan próbálkozik meg az általa képviselt eszme moderált képviseletére.

Nem tudom, hogy ettől a beszélgetéstől a publicista tábora növekedik-e vagy a meglévő rajongói körében késztet elgondolkodásra sokakat, ezt nem tisztem eldönteni. Véleményem szerint, a politikai különbözőségek ellenére, Bayer Zsolt egy olyan arcát mutatja, amivel kevésbé vagyunk tisztában és ha mindez netán valamilyen precedenst teremt, akkor hátha többször láthatjuk ezt az arcát, ami részemről persze nagyfokú naivitás lehet, mivel ez feltehetően nem fog megtörténni.

Impulzív és érzékeny közéleti ember vagy, a szokatlan és rendhagyó beszélgetés pedig felvetheti azt a kérdést, hogy sikerült-e „testközelből” felfedezni Bayerben a „vérpublicistát”, mint szimpla szerepet?

Akik ebből a beszélgetésből hiányolják az éles politikai csörtét, azoknak üzenem, hogy a műsor célja nem Bayer ellentmondásai vagy az általa képviselt politikai nézetek leleplezése volt. Arra törekedtem inkább, hogy minden politikai és személyes ellenérzésemet visszafogva, lehetőséget adjak, hogy ha be tudja mutatni az általa képviselt nézetrendszert, hát tegye meg.

Amennyiben nem 2017-ben, hanem 2020. június 4-én került volna sor minderre, ugyanilyen szempontok motiváltak volna?

Egyértelműen nem. De akkor nem volt értelme felvetni, hogy a Fidesz politikája miként megy szembe saját magával. Nyilván egy ilyen beszélgetés is nagyon hasznos lenne, de egy ellenoldali „mélyinterjú” Bayer Zsolttal nyilván felnagyítódik. Sokan sok mindent kérnek számon ezen az egy beszélgetésen, de akkor ez nem erről, nem a konfrontációról, nem az uszító írásaival való szembeállításáról szólt. Ez gesztus volt egy közösen megvitatható téma apropóján, és nem mellesleg, a saját érdeklődésem okán. Annyi kiderült számomra, hogy ha levesszük róla azt a szerepjátékot, amit képvisel, Bayer tényleg mélyen hisz abban az eszmerendszerben, amit vall. Ha minderről lehet egy kicsi ismeretet szerezni, az szerintem hasznos. Az természetesen ezzel együtt is legitim dilemma, hogy egy olyan politikai szereplővel, akinek jelentős felelőssége van a politikai közbeszédünk kialakulásában, egy olyan személlyel, akire a cigányokkal szembeni rasszista sorozatgyilkosság kapcsán, az elkövetők inspirációs forrásként hivatkoztak, legitim kérdés, hogy szabad-e egy kevéssé szembesítő interjút készíteni. Én úgy gondoltam, hogy ennek az interjúnak nem ez volt az alapattitűdje, hanem Trianon kérdése. Az volt a kérdés, hogy azt a nacionalista-konzervatív nemzeteszmét, amit vall, honnan eredezteti, mik a történelmi hibái, stb. Ebből a szempontból is van értékes tartalma a beszélgetésnek.

Bayer minderre a beszélgetést követően, illetve a csütörtöki újravetítést követően miként reagált – ha reagált?

Azóta nem volt köztünk ezzel kapcsolatban semmilyen kommunikáció.

Találsz, látsz-e a trianoni témához hasonló, más olyan kontaktpontokat, amikért érdemes lenne leülni egymással beszélgetni a két szembenálló hazai politikai tábornak? Tervezel-e további hasonló beszélgetést?

Én csak ilyen kérdéseket látok, de az a gond, hogy nincs semmilyen nyitottság a kormányoldal részéről a párbeszédre. A Partizánon több olyan beszélgetés is volt, amin a kormányzati holdudvarhoz tartozó személy vett részt. Semmilyen negatív tapasztalat, provokáció nem érte őket. Már nem jönnek, ami nyilván egy tudatos koncepció – sajnálom. Az álláspontomat továbbra sem adom fel. Szociáldemokrata meggyőződésű, ugyanakkor köztársaságpárti lévén, a legmegveszekedettebb vitákat, konfliktusokat is párbeszéd, vita vagy egyéb demokratikus eszközök útján vélem kezelhetőnek, egyszerűen azért, mert úgy vélem, hogy egyszer lesz egy pont, amikor erre már nem lesz lehetőség, de akkor már nem nagyon marad más, mint a lázadás, a zendülés – s ez a perspektíva a számomra kifejezetten riasztóan hat. Nem azért, mintha nem értenék egyet vele, vagy nem tartanám legitimnek, de tőlem távol áll, nem tudom hol elképzelni magam ebben, mert alkatilag nem vagyok erre alkalmas. Jelenleg főként a párbeszédet kereső korszakomat élem, ennek is van helyi értéke.

Sikerül-e még legalább másfél évig ilyen intenzitással megtartani a Partizán-műsorok lendületét vagy terveztek–e koncepcióváltást?

A profilunk sokszínűségén folyamatosan dolgozunk, aminek a legfrissebb projektje a jövő héten csütörtöktől vasárnapig megtartandó online színházi fesztiválunk lesz. Mivel idén elmarad a POSZT, a Pécsi Országos Színházi Találkozó és úgy gondoltuk, hogy csinálunk egy újat, a Pandémia Okozta Színházi Találkozót. A Patyolat épületéből közvetítjük négy napon át, széles szakmai körből meghívott vendégekkel tervezett beszélgetésekkel, színházi viták közvetítésével. Találkozhatunk többek között Nagy Ervinnel, Kovács Adéllal, Rajkai Zoltánnal, Máté Gáborral. Mindennek részleteiről hétfőn értesítjük a nézőinket. Igyekszünk megtartani az eddigi lendületünket, bár az elkövetkező időszakban némileg megváltozik a műsorrend, amit ősztől megújult formában folytatunk, hogy másfél év múlva is beszélhessünk a Partizánról.