100 milliárdot költhettek Rogánék kormánypropagandára

HírKlikk 2020. január 21. 06:33 2020. jan. 21. 06:33

A Miniszterelnöki Kabinetiroda által a kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatokra és konzultációkra elköltött pénzeket külön soron tartják nyilván a költségvetésről szóló törvényekben.

Ezekből két információ nyerhető ki, az egyik az előirányzat, tehát, hogy várhatóan mennyit költ a tárca, a másik pedig az az összeg, ami végül valóban elment – írja a hvg.hu.

2015 szeptemberében derült ki, hogy Rogán Antal önálló tárcát kap. A Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik kiemelt feladata a kormány üzeneteinek sulykolása lett, vagy ahogy a Fidesz fogalmaz: a „kormányzati kommunikáció". Ennek keretében futott többek között az Állítsuk meg Brüsszelt kampány, a Stop Soros, vagy éppen a Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén nevezetű. Ez a tárca intézi a nemzeti konzultációkat, ilyen volt a Soros-tervről szóló kérdőív is.

A 2018-ra vonatkozó végleges számokat tavaly év végén fogadták el, így tehát már a 2015-ös csonka évre, a 2016-os évre, 2017-re és 2018-ra is lehet pontos számokat mondani. Az adatokból kiderül: ebben az időszakban a tárca összesen 68,5 milliárd forintot költött el kormányzati kommunikációra és konzultációra, 2015-ben 2,1, 2016-ban 12, 2017-ben 26,2, 2018-ban pedig már 28,2 milliárd forintot.

Ez nagyon sok pénz: 2018-ban a teljes hazai reklámköltés nettó összege 226 milliárd forint volt, Rogánék tehát egymaguk a torta több mint 12 százalékát költötték el. A lap szerint 2020 végére az eddig 100 milliárdos összeg a 133 milliárd forintot is meghaladhatja.

Forrás: hvg.hu