14,6 milliójába kerül az adófizetőknek egyetlen új állás létrehozása

HírKlikk 2019. augusztus 3. 17:35 2019. aug. 3. 17:35

Egyre nehézkesebben és drágábban tudja Magyarországra csábítani a cégeket a kormány. 2018-ban még átlagosan 9,9 millió forint állami támogatás elég volt egy munkahely létrejöttéhez, ám a 2019-es adatok alapján már csaknem 15 millióba kerül.

A nepszava.hu összesítése szerint 2018-ban összesen 86,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás kaptak a beruházók, ám az idén – időarányosan – jóval több pénzt osztott ki a kormány. Az egy új munkahelyre adott támogatás úgy nőtt az idén 14,6 millió forintra nőtt, hogy az elmúlt négy évben soha nem emelkedett 11 millió forint fölé. Ez egyben azt is jelenti: a kedvezményezett cég már az adott munkahely két és fél éves teljes bérköltségét megkapja vissza nem térítendő támogatásként.

A Népszava azt közölte, a Külgazdasági és Külügyminisztérium az idén már 54  milliárd forint beruházási támogatásról kötött szerződést, ennek nyomán viszont összesen 3 729 munkahely jött létre. A támogatások többsége az autó- és élelmiszeriparba megy. Az újság szerint a tárca alapvetően a Magyarországon működő autóipari vállalatok beszállítóinak, illetve az uniós támogatásokra már nem jogosult magyar vállalkozások támogatására költ. Ennek a stratégiának a fő kockázata, hogy tovább növeli hazánk autóipari kitettségét, azaz ha a válság eléri az európai autógyártókat, az a magyar gazdaságot hatványozottan érinti.

A magyarországi cégek közül egyébként a Mol Petrolkémia kapta minden idők legnagyobb támogatását, 11,6 milliárd forintot. A második helyen a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó kukoricafeldolgozó cég, a Kall Ingredients Kft. áll, 9,2 milliárd forinttal, a harmadikon a szintén a Mészáros-birodalomhoz tartozó Visonta Projekt Kft-je 6,2 milliárddal.