160 ezer forintos kerékpárral pózol az LMP társelnöke

László Ferenc 2019. augusztus 21. 08:49 2019. aug. 21. 08:49

Válts Te is bringára! - üzeni az LMP társelnöke egy 160 ezer forintos kerékpárról.

A műanyagmentes július után az autómentes augusztus keretében autóról kerékpárra váltott Kendernay János, az LMP új társelnöke. Erről ő maga osztott meg egy rövid videót, mivel a bicikli "tisztább, egyszerűbb, környezetbarátabb és kényelmesebb közlekedési eszköz". Kendermay szerint ez most "neked is egy jó lehetőség arra, hogy válts"! 

Hogy mennyien követik az LMP társelnökét, nem tudni, főleg úgy, hogy Kendernay a kisfilmben ahogy a 24.hu kiszúrta - egy akciósan 160 ezer forintba kerülő összecsukható biciklin hasít a Képviselői Irodaházig. 

A portál megjegyzi, Kendernay Jánossal, az LMP új társelnökével kapcsolatban sűrűn felmerül, hogy nem feltétlenül találja meg a kapcsolatot a magyar valósággal. Sokáig élt Brüsszelben, ahol az egyébként fideszes Gál Kinga tanácsadója volt, egészen addig, míg el nem indult az LMP elnökségéért.

A 24.hu szerint eddig talán egyetlen emlékezetes megmozdulása volt, az pedig egy interjú, amelyben kiderült, hogy nem tudja, mekkora a Brüsszelben bérelt háza, csak azt mondta, hogy "van benne két-három hálószoba, meg nappali, normális ház".

Kendernay korábban a Coca-Cola kampányára is reagált. Amikor a közéleti szereplők egy zéró kólával fejezték ki tiltakozásukat a homofób kirohanások ellen, akkor az LMP társelnöke egy képen vizet ivott.