200 ezerre büntették a Fidesz XV. kerületi jelöltjét, mert iskolában kampányolt

Jász 2018. szeptember 13. 15:38 2018. szept. 13. 15:38

A főváros XV. kerületében időközi polgármester-választás lesz, mégpedig szeptember utolsó napján, amelyet azt követően kellett kiírni, hogy Hajdu László (DK) korábbi polgármestert áprilisban országgyűlési képviselővé választották. A Fidesz választókerületi elnöke, a kormánypártok polgármesterjelöltje el is indította a kampányát, amelyben az iskolákat vette célkeresztjébe. A Fővárosi Választási Bizottság László Tamást csütörtökön 200 ezer forintra büntette, mert megsértette a választási eljárásról, illetve a nemzeti köznevelésről szóló törvényt - tudta meg a Sztárklikk.

Az állami iskolafenntartó beavatkozott az időközi polgármester-választási kampányba, ugyanis László Tamás, a Fidesz választókerületi elnöke ötszáz gyerek előtt mondhatott kampánybeszédet.

Az Észak-Pesti Tankerületi Központ vezetése azért érezte fontosnak, hogy a szeptember 3-án tartott tanévnyitón megszólaltassa a politikust, mert javában zajlik a helyi kampány a szeptember 30-i időközi választásra.

A dolog azért is érdekes, mert csak a pulpitusnál foglalhatott helyet a kerületet alpolgármesterként irányító civil polgármesterjelölt, Németh Angéla, aki a tankerületi központ vezetőjének döntése alapján nem szólalhatott fel a rendezvényen. 

Ezt követően a XV. kerületi helyi választási bizottság (HVB) megállapította, hogy a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskolában tartott tanévnyitót a politikus a jelölő szervezet, vagyis a Fidesz programjának ismertetésére és népszerűsítésére, valamint a többi jelölt tevékenységének kritikájára használta fel. Ez pedig a kampánytevékenység lényege.

A Fővárosi Választási Bizottság ezt csütörtökön megerősítette, továbbá 200 ezer forint megfizetésére kötelezte László Tamást, és felszólította, hogy tartózkodjon a további hasonló magatartástól.