225 ezer forinttal emelkedett Szijjártó és Rogán fizetése

HírKlikk 2020. április 17. 12:17 2020. ápr. 17. 12:17

Magyarországon április elején 11,4 százalékkal magasabb fizetést kaptak az állami vezetők.

A parlament honlapján frissült adatok szerint, így a képviselői alapbér – mivel az átlag háromszorosa – 989 700 forintról 1 103 400 forintra emelkedett, vagyis már nincs olyan képviselő a Parlamentben, akinek kevesebb szerepelne a bérlapján egymillió forintnál. Ebből – a családi adókedvezmények nélkül – 733 761 forintot vihetnek haza, ami 75 610 forinttal több nettót jelent.

Az Mfor.hu összeállítása szerint, annak, aki képviselői státusza mellett, állandó bizottsági tag, 1 324 080 forint szerepel a bérlapján – aki két testületben vagy a törvényalkotási bizottságban tag, 1,5 milliónál többet keres. –  A frakcióvezetőknél kétszeres szorzót használnak, tehát a bruttó juttatás 2 206 800 forint lett –, helyetteseik pedig 1,87 milliót keresnek.

Az emelés után, a legmagasabb fizetés, amelyet Kövér László házelnök kap meg, bruttó 2 979 180 forint, vagyis nettó 1 981 150. Ez egyik hónapról a másikra, 200 ezer forinttal több keresetet jelent. 

Vannak azonban még szerencsésebbek. Az a képviselő, aki egyben a kormány tagja is, mindkét posztért felveszi a juttatást. Összesen így havi 3 308 600 forintért végzi a munkáját. Ebből családi kedvezmények nélkül minimum 2 199 824 forintot vihet haza.

A miniszterek közül Szijjártó Péter, Rogán Antal, Nagy István és Gulyás Gergely így havi 225 838 forinttal több pénzből gazdálkodhat már áprilisban.

Forrás: mfor.hu