3 milliárd forintot tol Szijjártó egy kommunizmusellenes amerikai múzeumba

HírKlikk 2020. november 29. 14:05 2020. nov. 29. 14:05

Másodszor kapott komoly adományt a magyar kormánytól az amerikai Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány.

Tízmillió dollárral járul hozzá Magyarország az amerikai Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány azon céljához, hogy egy múzeumot és egy kutatóközpontot építsen fel Washingtonban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán. Ez átszámítva nagyjából 3 milliárd forintnyi támogatás.

Szijjártó Péter tudatta: a kormány a héten írta alá a szerződést az Egyesült Államok Kongresszusa által 27 évvel ezelőtt létrehozott alapítvány tervéhez való hozzájárulásról. A lengyel és magyar történelmi emlékezet közösségét mutatja, hogy a lengyel kormány is komoly összeget ajánlott fel – tette hozzá.

A miniszter kiábrándítónak tartja azokat a nemzetközi politikai törekvéseket, amelyek a kommunizmus bűneinek relativizálására és a kommunista ideológia képviselőinek mentegetésére irányulnak.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: „mi, magyarok, a szabadság népe fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy a szabadság földjén is legyen egy hely, amely folyamatosan emlékeztet mindenkit arra, hogy a kommunista rezsimek világszerte sok tízmillió ember haláláért felelősek".

Ugyanez az alapítvány a Washington Times szerint már 2014-ben is kapott 1 millió dollárt, azaz 300 millió forintnyit a magyar kormánytól. A Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítványt sokszor érte már kritika. Sokan azzal vádolják, hogy narratívájával a holokausztot relativizálja. A kommunizmus áldozatainak számát jelenleg 100 millió fölé becsülik, de az adatok gyűjtése során használt módszertanuk ugyancsak vitatott.

Forrás: MTI/Hírklikk