7 pontos családvédelmi program – nem mindenki volt felhőtlenül boldog

Föld S. Péter 2019. február 12. 06:37 2019. feb. 12. 06:37

Mutatták Varga Mihály pénzügyminisztert, miközben Orbán Viktor az évértékelőn a 7 pontos családvédelmi akcióterv pontjait sorolta. A teremben mindenki örült, ám a pénzügyminiszter mintha inkább feszült lett volna, semmint felhőtlenül boldog. Tapsolt persze ő is, mi mást is tehetett volna, ő is úgy tett, mint aki jó hírt hall.

Miközben főnöke üdvözült arccal sorolta, hogy milyen jó lesz a családoknak, különösen azoknak, ahol sok magyar gyerek születik, Varga pénzügyminiszter agyában számok kattogtak. Orbán minden ígérete mellé milliókat, de inkább milliárdokat rendelt az agya. Ő még azon régi vágású fideszesek közé tartozik, akik nem szakítottak meg minden kapcsolatot a valósággal.

Néha persze ő is mond blődségeket, különösen a NER kezdeti szakaszán ragadta el a hév. Például amikor évekkel ezelőtt azzal bizonygatta, hogy majd fellendül a lakossági fogyasztás, hogy úgyis elromlik a tévé és a hűtőszekrény, és akkor majd újat kell venni. Ezt azonban tudjuk be a NER kezdeti gyermekbetegségének, valamint annak, hogy Varga pénzügyminiszter nemcsak gazdasági ember, de politikus is valamelyest, mégpedig nem is akárhol, hanem a Fideszben.

Ezek az idők azonban már elmúltak, a NER rendes – majdnem azt írtuk, hogy normális - üzemmenetbe kapcsolt, érthető, ha a pénzügyminiszter nem lelkesedett annyira, mint a körülötte lévők. A miniszterelnök rendelt, megmondta, hogy mit szeretne, Varga főpincérnek és csapatának pedig az lett a dolga, hogy elkészítse a vendég által kért ételkülönlegességeket.

Ha két és félmillió új forintot kell adni minden hétszemélyes autó vásárlásához, akkor Varga pénzügyminiszter haptákba vágja magát és megoldja. Ahogy a kedves vendég parancsolja. Ha tízmilliós kedvezményes kölcsönre van szükség, melynek törzstőkéjét három gyerek után ráadásul el is engedik, akkor Varga pénzügyminiszter beszól a konyhába, hogy rendelés van. Ne kérdezzétek, mondja a szakácsoknak, mennyibe kerül, csináljátok meg, majd utólag kiszámoljuk és elvesszük valahonnan.

Orbán miniszterelnök könnyebb helyzetben van, mint Varga pénzügyminiszter. Orbánnak nem számok jelennek meg a lelki szemei előtt, hanem választók, akik majd alkalomadtán és reményei szerint rá szavaznak. És persze csúnya, idegenek, Soros, Sargentini, Juncker legújabban pedig Timmermans. Őket kell győzni, ráadásul úgy, hogy közben a pénzüket is kénytelenek vagyunk elfogadni. Abból növekszik ugyanis a magyar gazdaság, és az ő pénzükön lehet ígérni azoknak, akiket ellenük uszítunk, és akik, ha majd eljön az ideje, nem egyszerűen magyar emberek, hanem választópolgárok lesznek.

Ha jobban belegondolunk, rá kell jönnünk, hogy nincs tanulsága ennek a történetnek - ha csak annyi nem, hogy nem elég nagyot álmodni, de ébredés után is meg kell próbálni normálisnak maradni.