A 4 napos munkahétről

HírKlikk 2019. március 24. 21:23 2019. márc. 24. 21:23

A fejlett országokban igen fontos témának számít a munkahét optimális hossza, a jelenlegieknél rövidebb munkanapok gondolata. Honnan indult az egész kezdeményezés és miért tartják lényegesnek a kérdést egyre több országban? Eláruljuk.

A 20. század elején, a sokak által ismert Henry Ford a korábbi 60 órás munkahét helyett megalkotta a ma is használt 40 órásra optimalizált változatot a gyárakban. Napjainkban azonban az ideális munkahét 32 órásra csökkent.

 

Példák

Új-Zélandon a Perpetual Guardian (PG) vezetője bejelentette a 2018-as év elején, hogy tesztelni fogják a 4 napos munkahetet, bevonva mind a 240 alkalmazottat. Ennek keretében a munkavállalók minden héten egy plusz munkanapot kivehettek szabadnapként, azonban továbbra is heti 5 munkanapon üzemelt maga a vállalat. Az eredmények alapján 2019-től már 4 napos munkahéttel dolgoznak.

A teszt eredményeképpen az alkalmazottak körében csökkent a stressz, a munka és a magánélet közötti egyensúly pedig 24 százalékkal nőtt. A munkavállalók produktivitása megerősödött, ezzel növelve a cég profitját is.

Az USA-ban korábban már a KPMG, a Deloitte és a Ryan is bevezette ezt a munkarendet.

Vélemények

Csábító a 4 napos munkahét mindenki számára, de zökkenőmentesen bevezetni nem mindenhol lehet ezt a munkavégzési ritmust. A 4 napos munkahétnek a legnagyobb létjogosultsága az irodákban van. Tényleges feladat hiányában, és valódi felelősség nélkül sok az üresjárat, és hosszú távon ez negatív nyomot hagy egy ember személyiségében is.

A The Atlantic Magazin állandó szerkesztője szerint, ha egy vállalat 4 napra csökkentené a munkahetet, akkor érdemes lenne átgondolnia, mit jelent az, hogy munka. A nagykönyv szerint a munka három dolgot jelent: értelemteljességet, produktumot és persze pénzt. A döntéskor az is kérdés, mi a cég erőssége, mire szeretnénk hatni a 3 elem közül. Vannak olyan helyek, ahol a rugalmas munkaidő a megoldás, de ez nem minden cégre igaz.

Érvek

Sokan kritikusan állnak a 4 napos munkahét kérdésköréhez. Nehezen érthető számukra, hogy ha négy nap alatt is elérhető ugyanaz a produktivitás, miért nem toljuk ki inkább a munkahetet 6 napra, a nagyobb profit érdekében. A választ az emberi természet, a biológia, a pszichológia és a neurológia adja meg. Az ember képtelen napi 8 órában ugyanazon a magas színvonalon teljesíteni. Általában ebből az időből 5-6 órát töltünk csak el hasznosan, a többi 2-3 nem teremt értéket. Ezek a számok természetesen a szellemi munkára vonatkoznak.

A PG vezérigazgatója szerint a plusz egy szabadnap komolyan meg tudja változtatni az emberek életét. Lehetőséget teremt a regenerálódásra. Nem kell besűríteni a hétvégbe a házimunkát, a bevásárlást, a családi programokat és a pihenést is. Ez az elgondolás már felismert szükséglet, mostanra elérhetővé vált. A rohanó életstílus miatt kevesebb idő maradt az életre. Ideje, hogy az ember újra természetes ritmusában éljen.

Egy biztos, a munkavállalóknak adott bizalom a munkaadó részére is visszajár. Nézd át a Dreamjo.bs oldalán található munkalehetőségeket, vagy kérd a segítségüket az alkalmazott keresésben. Színvonalas piackövető szolgáltatásuk segítségedre lehet, bármelyik oldalon is állsz.

Forrás: Hírklikk