A bíróság kimondta: jogtalan volt a HVG plakátjainak eltüntetése

HírKlikk 2020. január 27. 14:00 2020. jan. 27. 14:00

A bíróság első fokon érvénytelennek minősítette a Mahir Cityposter Kft. felmondását, amellyel a kormányközeli cég azonnali hatállyal megszüntette a HVG-t népszerűsítő plakátok kihelyezésére létrejött szerződést.

A felmondás tavaly áprilisban közvetlenül azelőtt történt, hogy a HVG Rogán Cecíliát ábrázoló címlappal jelent meg, amely az egyes kormánypárti politikusok hozzátartozóinak meggazdagodásáról szóló cikket illusztrálta – írja a hvg.hu.

A Mahir Cityposter Kft. akkor a szerződés lehetetlenülésére hivatkozott. Ez olyan körülményt jelent, amrlynek következményeként lényegében fizikailag válik lehetetlenné a szerződés teljesítése.

A bíróság egyetértett a HVG álláspontjával, amely szerint a felek közötti szerződés határozott időre szólt, azt azonnali hatályú felmondással csak a másik fél szerződésszegése esetén lehetett volna felmondani. De ebben az esetben is csak akkor, ha a felmondással élni kívánó fél előzetesen eredménytelenül szólította fel a másik felet a szerződésszegés megszüntetésére. Minthogy ilyen körülményre a Mahir Cityposter még csak nem is hivatkozott a perben, a bíróság megállapította, hogy a felmondás érvénytelen.

Az ítélettel szemben még fellebbezésnek van helye. A HVG a jogerős ítélet ismeretében dönt a további jogi lépésekről.

Forrás: hvg.hu