A bíróság szerint jogsértő módon jött létre a kormányzati média óriás

Kardos Ernő 2020. január 29. 12:01 2020. jan. 29. 12:01

Jogsértően hagyta jóvá a versenyhatóság a kormánypárti sajtóbirodalom létrejöttét, melynek során 476 médiatermék került a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) tulajdonába – állapította meg a bíróság abban a perben, amelyben a kezdeményező Szabad Pécs lap kiadóját a (TASZ) képviselte. A hírt elsőként a hvg.hu közölte.

A TASZ ma megjelent közleményében az írja, hogy a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette azt a hatósági bizonyítványt, amellyel a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a KESMA tulajdonszerzését azokban a cégekben, amelyeket két éve, 2018-ban a kormánypárti üzletemberek egyszerre ajánlottak fel az alapítvány számára. A bíróság döntése azt jelenti, hogy hiányzik a kormánypárti sajtó példátlan mértékű összevonásának egyik jogi feltétele.

Emlékezetes, hogy a GVH azután adott zöld utat a KESMA tulajdonszerzésének, hogy a kormány egy rendeletben nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette az üzletet, kizárva a versenyjogi vizsgálatot. A hivatal a saját hatáskörének hiányára hivatkozva lezárta az eljárást, és igazolta, hogy nem áll fenn olyan körülmény, ami miatt vizsgálatot kellene lefolytatnia az összefonódás előtt. Az ítélet szerint ezt nem tehette volna meg.

A TASZ szerint a koncentráció súlyosan torzítja a sajtópiacot, aláássa a média sokszínűségét és veszélyezteti a tisztességes gazdasági versenyt, ezért azt kérték a bíróságtól, hogy semmisítse meg a GVH döntését és kötelezze a hivatalt versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására. Ezen túl pedig forduljon az Alkotmánybírósághoz, mert az összefonódást lehetővé tevő kormányrendelet, és az azt megalapozó törvény is ellentétes az Alaptörvénnyel – a törvény ugyanis lehetővé teszi a kormány számára, hogy bármilyen üzleti tranzakciót felmentsen a versenyjogi vizsgálat alól, a rendeletben pedig a kormány visszaélésszerűen alkalmazta a törvényt, amikor a döntést egyetlen szóban, a közérdekre hivatkozva „indokolta”.

A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a GVH semmilyen érdemi vizsgálatot nem folytatott, és még az összefonódást nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánító kormányrendeletre sem hivatkozott, így jogsértően adott ki hatósági bizonyítványt. A bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a GVH azzal érvel, hogy nincs hatásköre eljárni, akkor a hatósági bizonyítvány kiadására sem jogosult.

A hatósági bizonyítvány megléte az egyik jogi feltétele annak, hogy a KESMA tulajdonszerzését a cégbíróságon bejegyezhessék. Szükség volt a bizonyítványra akkor is, amikor a KESMA 2019 szeptemberében jelentős összevonást hajtott végre – 11 cégét olvasztotta be a szintén tulajdonában lévő Mediaworks Zrt-be. A dokumentum bíróság általi megsemmisítése azt jelenti, hogy ezen ügyletek jogszerűsége is kérdéses.

A döntés értelmében a GVH-nak újra le kell folytatni az összefonódással kapcsolatos eljárást, ki kell alakítania jogi álláspontját, és az annak megfelelő formában és tartalommal, kellő indokolással ellátva kell lezárnia a vizsgálatot.

Tudatjuk a cégbírósággal a Fővárosi Törvényszék döntését, amelynek értelmében az újabb összeolvadások és beolvadások jogi feltétele hiányozhat. Emellett figyeljük a GVH döntéseit, és ha az új eljárásban jogsértő döntést hoz a hivatal, azt ismét megtámadjuk. Továbbra is fenntartjuk, hogy a KESMA-birodalom létrejöttét megengedő kormányrendelet sérti az Alaptörvényt – mondta Dojcsák Dalma, a TASZ politikai szabadságjogi programvezetője.