A Budapest Pride felajánlja segítségét a Fidesznek

HírKlikk 2020. december 4. 16:32 2020. dec. 4. 16:32

A Budapest Pride felajánlja a Fidesznek, hogy segíti a pártot abban, hogyan tudjanak elfogadó és biztonságos közeget teremteni LMBTQ tagjainak, hogy biztonságosan előbújhassanak és szabadon, hazugságok nélkül megélhessék önmagukat politikai munkájuk során.

A Budapest Pride honlapján olvasható felhívás szerint, szívesen segítenek a kormánypártnak abban is, hogy egy valóban befogadó, az egyenlő emberi méltóságot és szabadságot hatékonyan védelmező Magyarországot tudjanak építeni, ahol senkinek nem kell félnie azért, mert nem heteroszexuálisnak született.

„Az, hogy Szájer Józsefről 30 éve tudják a Fidesz-tagok, hogy a férfiakhoz (is) vonzódik, mégis titkolnia kellett, sokkal többet elárul a Fidesz politikai kultúrájáról, mint Szájer Józsefről, és testközelből figyelhetjük meg, mit tesz a kormánypárt azokkal a tagjaival, akik nem illeszkednek az aktuális pártideológiába – hiába nyilatkozzák folyamatosan még most is a Fidesz tagjai, hogy Szájer rengeteget tett le az asztalra és építette a pártot 30 éven keresztül." 

A szervezet szerint, a Szájer-ügyből leginkább arra következtethetünk, hogy a Fideszben jelenleg teljesen mindegy, hogy milyen munkát végzel: ha a saját nemedhez (is) vonzódsz, számodra az egyetlen opció az, ha titkolózol és hazudsz magadról a nyilvánosság előtt, különben búcsút mondhatsz a pártban betöltött helyednek.

„A Fideszben, úgy tűnik, úgy lehet magas pozíciókat elérni, ha vagy heteró vagy, vagy azt hazudod magadról, hogy heteró vagy. Egy ilyen politikai közösség pedig – mint az már a napnál is világosabban látszik – megnyomorítja a tagjait."

A Budapest Pride azért dolgozik, hogy minden LMBTQ embernek jobb legyen Magyarországon élni, azoknak is, akik a Fidesz vagy a KDNP tagjai és szimpatizánsai. Mint írják, sajnos rengeteg magyar és nemzetközi példa van arra, hogy milyen hatással van az emberekre, ha évtizedeken keresztül hazugságban és bujkálva kell élniük – nem ritka az sem, hogy belőlük lesznek a leghangosabban buzizó homofóbok.

Gyarmathy Éva pszichológust idézik, aki a Meseország mindenkié kapcsán írta meg, hogy „a homofóbia gyakran az egyén saját, elnyomott homoszexuális késztetéseinek a kitüremkedése. Minthogy mélyen elnyomott érzésekről van szó, tudatosan nem képes velük foglalkozni az ember, és ha valami mégis felszínre hozza ezeket, az zsigeri ellenkezést vált ki a lelkében. A homofób ember önmaga késztetéseit utasítja el másokra kivetítve, és nem is észleli, micsoda gyűlöletet gerjeszt maga körül.” Gyarmathy erre a kutatásra hivatkozik.

Szerintük a kényszerű titkolózás, az önmagunk elfogadásával való küzdelem mindenkit megnyomorít, pláne azokat, akik olyan közegben élnek, ahol a szexuális kisebbségekről vagy a transzneműekről mint másodrendű állampolgárokról, bűnösökről, perverzekről vagy betegekről beszélnek. 

„Szájernek, bár minden bizonnyal rendkívül nehéz volt évtizedekig kettős életet élnie, ezt az elmúlt 15 évben az Európai Unió második leg-LMBTQ-barátabb országában, Belgiumban tehette. Szájernek nem kellett attól félnie, hogy ha elmegy egy melegbárba, azt radikálisok Molotov-koktéllal fogják megdobálni, vagy ha részt vesz egy LMBTQ rendezvényen, azt szélsőjobboldaliak fogják megzavarni, és a rendőrség a szélsőségeseket fogja védeni a rendezvény résztvevői helyett. A magyar LMBTQ közösség számos tagjának azonban ezek a mindennapok részei."

A Budapest Pride-nál hisznek abban, hogy Magyarország lehet egy elfogadó ország, ahol senkinek nem kell rejtőzködnie és szégyellnie magát azért, mert nem heteroszexuális. Ezért ajánlják fel a segítségüket a Fidesznek. Remélik, a kormánypárt kihasználja ezt a történelmi pillanatot arra, hogy szembenézzen saját hibáival, kirekesztő hozzáállásával, és a változás útjára lépjen. 

Forrás: Hírklikk