A demokrácia számára nagyon fontos ez az összefogás

HírKlikk 2021. október 18. 19:15 2021. okt. 18. 19:15

„Nagyon boldogok vagyunk, és reméljük, hogy jövőre meg tudjuk mutatni: olyan koalíciót tudunk építeni, amely megváltoztatja Magyarország történelmét” – nyilatkozta Márki-Zay Péter az AP hírügynökségnek. A tudósítás egy 72 éves szavazatszámlálót is idéz, aki azt mondta: a korábban egymással ellenségeskedő pártok szövetsége a szavazók akaratát tükrözi, és a demokrácia számára nagyon fontos, hogy összefogtak.

A független, konzervatív városi polgármester győzött az ellenzéki előválasztáson, amelyen az Orbán Viktor leváltására készülő ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjére voksoltak. A jelölt maga „a kicsik forradalmának” nevezte a győzelmét, és minden ellenzéki párt követőit felszólította, hogy álljanak mögé a tavaszi választáson – emlékeztet a Yahoo által is leközölt tudósítás. Márki-Zay ezzel bírja mind a hat magyar ellenzéki párt támogatását a baloldaltól a mérsékelten át a jobboldalig. A pártok azt ígérték, hogy félreteszik ideológiai különbözőségeiket annak érdekében, hogy le tudják váltani Orbán Viktort és a Fideszt.

A hétgyermekes apa, aki konzervatív kereszténynek tekinti magát, azt mondta, képes lesz mozgósítani a szavazókat az egész politikai spektrumon, ideértve a csalódott Fidesz-szavazókat. Márki-Zay politikai outsider, egy kisváros polgármestere, s a hírügynökségnek adott interjúban kijelentette: győzelme igen pozitív minden magyar számára, mert azt mutatja, hogy csak a pártok egyedül nem elegendőek. Azt ígérte, hogy együttműködik az Orbán korrupt diktatúrája ellen fellépő ellenzéki koalíció minden pártjával. „Nagyon boldogok vagyunk. és reméljük, hogy jövőre megmutatjuk,: olyan koalíciót tudunk építeni, amely megváltoztatja Magyarország történelmét”. Az AP rámutatott, hogy az előválasztás az első ilyen volt Magyarországon. Megkérdezett egy 72 éves szavazatszámlálót is, aki azt mondta: a korábban egymással ellenségeskedő pártok szövetsége a szavazók akaratát tükrözik, és a demokrácia számára nagyon fontos, hogy összefogtak.

Forrás: Hírklikk