A demokraták győzelme óriási pofon lesz Orbánnak

HírKlikk 2020. október 20. 11:28 2020. okt. 20. 11:28

A Guardian szerint Orbán Viktor és a többi jobbos populista arra teszi tétjét, hogy még négy évig a Fehér Ház jelenlegi gazdája marad az amerikai elnök, mert attól tartanak, hogy különben visszatér a megszokott geopolitika. Ezek a nacionalista politikusok az egész világon félreteszik a diplomácia szokásokat és nyíltan felsorakoznak Trump mögé – írja a cikket szemléző Népszava.

A tétel bizonyítására az újság idézi a magyar kormányfőnek a Magyar Nemzetben megjelent kétoldalas elemzését, amely szerint az amerikai demokraták külpolitikája az erkölcsi imperializmusra épül. A brit újság egyben emlékeztet arra, hogy Biden a múlt héten kijelentette: a csirkefogók mindenütt ihletet merítenek az elnöktől és név szerint megemlítette a magyar és a lengyel kormányt. Kapott is érte rendesen magyar illetékesektől.

Orbánnak és a hasonszőrűeknek konkrét politikai hasznot hajthat, ha Trump nyer, de a legnagyobb nyereség mégis a lélektani hatás volna, mármint, hogy továbbra is egy ilyen figura irányítaná a földkerekség legfontosabb intézményét. Ha viszont Biden kerekedne fölül, azt jelzésnek lehetne tekinteni, hogy lejárt a populisták ideje. A CEU egyik professzora ezt úgy érzékelteti, hogy a demokrata jelölt győzelme nagy pofon volna a demagóg nacionalizmusnak, mint vezető ideológiának, különösen akkor, amikor az emberek azt nézik, hogy ki az, aki keresztül tudná navigálni országukat a Covid-19-en.

Trump négy éve, a kampány során, majd azóta is példával szolgált, egyben lelki támaszt adott a jobboldali nacionalistáknak. Mráz Ágoston Sámuel, a kormánypárti Nézőpont Intézet igazgatója úgy véli: Orbán az eltelt időszakban gondosan figyelte, mit csinál az amerikai elnök, hogy hazai viszonyokra adaptálja az „Amerika mindenek előtt” ideológiáját. Mert a Fidesz tanulhat abból, amit a tengerentúli vezető meg tudott csinálni. Csak közvélemény-kutatásokkal megvizsgálják, hogy Magyarországon mennyire vált be az átvett módszer.

Ebből a szempontból különösen lényeges, amit az elnök az álhírek ügyében és a sajtó elleni kirohanásokkal művel. A magyar kormány sűrűn vádolja a független szerkesztőségeket, hogy azok fake news-zal házalnak. A járvány miatt hozott különleges intézkedések sorában pedig ott volt, hogy börtönbe kerülhetnek azok az újságírók, akikre rábizonyítják, hogy valótlan értesüléseket terjesztenek a fertőzéssel kapcsolatban.

Európán belül, Orbán mellett Varsóban találni Trump legnagyobb rajongóit, de ebbe a kategóriába tartozik a populista szlovén miniszterelnök is. Továbbá a spanyol Vox és az egyre népszerűbb Olaszország Barátai.

A magyar és a lengyel vezetőket gyakran bírálja az EU, amiért visszaszorítják a demokráciát. Ám számukra fontos tényező a Brüsszel elleni küzdelemben – főként hazai használatra –, hogy ilyen befolyásos szövetségesük van Washingtonban. Krekó Péter szerint, Orbán úgy gondolkodik, hogy ha Trump vele van, akkor senki sem állíthatja, hogy kirekesztették a külpolitikai közösségből. Viszont az elnökválasztás eredményétől függően, változhatnak a dolgok, mert Bidennel újból teret nyerhet az értékeken alapuló diplomácia. És akkor kemény időket élhetnek meg azok a kormányok, amelyek a mostani elnökhöz törleszkednek.

Forrás: Népszava