A diktátor csak addig félelmetes, ameddig félnek tőle

Föld S. Péter 2019. július 19. 06:06 2019. júl. 19. 06:06

Amikor 2011-ben először olvastam a hatalom nélküliek hatalmáról szóló könyvet, azt gondoltam, hogy ez a szöveg néhány év elteltével már nem lesz aktuális. Most megint a kezembe került és azt kell mondanom, hogy aktuálisabb, mint megjelenése idején. Civil bátorság a címe, rólunk, hétköznapi emberekről szól. Azokról, akik a mindennapokban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy velünk mindent meg lehet tenni. És ezért, mert ezt hisszük, tényleg meg is tesznek velünk mindent.

Steve Crawshaw és John Jackson írták a könyvet, Václav Havel jegyzi az Előszót. Az egykori cseh ellenzéki vezető, későbbi köztársasági elnök ezt írta a könyv előszavában: „Ma a világban több millióan élnek abban a hiedelemben, hogy körülöttük soha semmi nem fog megváltozni. Ez a könyv azoknak adózik tisztelettel, akik tesznek azért, hogy igazságban éljenek, és tudják, ennek van hatása. Nem csak a jelenről és a múltról szól. Meggyőződésem, hogy a jövőről is.”

A civil bátorság ma minden másnál fontosabb. Békeidőkben ezt szerencsére nem tudjuk, és jó is, hogy olyankor nem kell tudnunk. De vannak helyzetek, amikor az ember kockáztatni kényszerül. Az ember bizonyos egyedei – nevezzük őket hétköznapi hősöknek – akkor is megtesznek bizonyos dolgokat, amikor tudják, hogy abból bajuk lehet. Életüket, egészségüket, szabadságukat kockáztatják. Máskor „csak” az állásukat, előmenetelüket, hivatali megítélésüket. Azt, hogy a fensőbbség nem tartja őket politikailag megbízhatónak.

80 történetet gyűjtöttek egybe szerzők a világ minden tájáról. Vannak köztük mulatságos, a humor fegyverével harcoló esetek. Például, amikor a lengyelek Jaruzelski diktatúrája idején a közszolgálati híradó műsora alatt kitették a tévéiket az ablakaikba. Később a készülékeket babakocsiban sétáltatták, így demonstráltak a köztévé hazugságai ellen.

És akadnak persze komorabb történetek is.

Minden diktatúra félelmetes és ijesztő. Nem csak önmagáért az, hanem azért is, hogy az egyes ember hajlamos legyen azt gondolni, hogy a diktátorok hatalma időben és térben végtelen. Örökké tart, és soha sem lesz vége - aki ma uralkodik, az lesz a Vezér holnap is.

Épp ez az elnyomók legfőbb eszköze, ez kezükben a csodafegyver: hogy félelmet keltenek, hatalmukat hatalmasnak és megingathatatlannak mutatják. Ha sokáig és hangosan sulykolják a hazugságokat, az egyszerű ember hajlamos azt hinni, hogy talán mégsem neki van igaza. Hogy egyedül van, vagy csak nagyon kevesek állnak mellette.

Pedig, sokan vagyunk, többen, mint gondolnánk. Sokan vagyunk, akik szeretjük a szabad választást – legyen szó pártról, párról, felekezetről, iskoláról.

Mindenről, ami szép, és fontos az életben.

A szabadságot szerető, hatalom nélküli hatalmasoknak, azaz nekünk, valódi polgároknak szól a Civil bátorság című könyv. Azt üzeni, hogy ne féljünk a félelmet keltőktől: csak akkor félelmetesek, ha félünk tőlük.