A Donáth-ügy

 A hvg.hu publikációja nagyon zanzásítva arról szól, hogy az evangélikus lelkész által alapított szeretetotthon takarítónője feljelentést tett Donáth ellen, amiért az fojtogatta. A tettlegességre azért került sor – információnk szerint ezt Donáth sem tagadja -, mert az illető hölgy, az otthon alkalmazottja, ismételten rossz helyen tárolta a takarítókocsit, veszélyeztetve ezzel a falon lógó szentképet. Az esetről a hölgy látleletet vetetett és feljelentést tett a rendőrségen, ahol arról is beszélt, hogy korábban szexuálisan is zaklatta őt Donáth. Az ügy kiszivárgott – hangsúlyozottan nem a szenvedő fél jóvoltából -, eljutott a tv2-ig, ahonnan elkezdték építeni a történetet. Rávették a takarítónő élettársát – pénzt ígérve neki -, hogy nyilatkozzon, amit ő meg is tett, anonimitást kérve.

Nagyon röviden ennyi lenne a történet. De persze nem ennyi. Ha ugyanis a nő hazudik, már ami az ügy szexuális részét illeti, akkor az utóbbi évek legocsmányabb, leggyalázatosabb karaktergyilkosságával állunk szemben. Donáthnak tennie, lépnie kell, mert a hallgatással nem old meg semmit, viszont ráég az eset. Ha viszont egy mákszemnyi alapja is van a vádaknak, akkor azért kell megszólalnia, tisztázni a történteket, ha kell bocsánatot kérni, és levonni a következtetéseket. Itt és most mondom: hinni akarok Donáth ártatlanságában, mint ahogy abszolút meggyőződésem a lánya elleni manipuláció is. 

Ezzel együtt a mai magyar demokratikus viszonyokra és a médiahelyzetre nagyon is jellemző, ahogy ez az egész eset alakult. Meglehetősen hitelesen számol be a hvg-nek a takarítónő, és élettársa, ők azok, akik – ha monogrammal is – vállalják a nevüket. Így mesélik el azt, hogy a nő nem akart sem feljelentést tenni korábban, sem pedig a nyilvánosság elé állni, a történtek garantáltan nem tőlük kerültek a tv2 közelébe. A cikk beszámolója szerint a rendőrségi kihallgatás után, ahol a zaklatásról is beszélt, újabb kihallgatásra invitálták, immár magasabb rendőrségi szintre, ahol aztán négy órán keresztül faggatták, erősen koncentrálva Donáth korábbi viselkedésére. Hogy miért kellett a hölgyet ismételten meghallgatni, miért került viharsebesen magasabb szintre, arra nincs elfogadható rendőrségi magyarázat.

Természetesen a rendőrök tagadják, hogy ők informálták volna a Tv2-t, ami viszont csak abban az esetben hihető, ha nem a médiát, hanem valamelyik politikai pártot, vagy éppen a valamelyik kormányzati szervet tájékoztatták az eseményekről. Mondjuk például a Belügyminisztériumot. Azt a feltételezést, hogy a szenvedő fél maga fordult volna a nyilvánossághoz, nyugodtan félre tehetjük, már csak azért is mert a kormánypárt tévé név szerint kereste a takarítónőt a szeretetotthonban, noha az már nem dolgozott ott. Vagyis nem látszik más megoldás, csak az, hogy a rendőrség szivárogtatott – ezt tagadják -, vagy tájékoztatott, de ezt már politikai alapon. Nyugodtan elképzelhetjük ugyanis, hogy létezik olyan központi utasítás, amely arra kötelezi az eljáró rendőröket, hogy ha politikai szála van az általuk vizsgált esetnek, azonnal informálniuk kell a kormányzat – párt – megfelelő embereit.

Azt is bátran kijelenthetjük ennek alapján: hogy egyetlen állampolgár sem bízhat a hatóságokban, ha ügyének politikai szálai is vannak; a rendőrök nem bennünket szolgálnak és nem is bennünket védenek ilyenkor.  

A Fideszt kiszolgáló média külön fejezetet érdemel. A hvg.hu nagyon pontosan leírja, milyen hideg fejjel építettek a teljes jobboldal számára felhasználható és felhasználandó történetet, kizárólag a politikai érdekeknek megfelelően. Feltehető, hogy a tv2 is felsőbb utasítások alapján dolgozott, repült rá a feljelentő élettársára, ígért neki pénzt és csapta be aztán. A takarítónő maga döbbent meg a legjobban, hogy a feljelentéséből mi lett végül, hogyan lett a jobboldal politikai játékszere. Ő maga a legcsekélyebb mértékben sem volt ekkor már érdekes, kizárólag az, hogy Donáth ellen, politikai alapon, zaklatási ügyet kreáljanak. Ítélkezhetünk persze az élettárs felett azért, mert a pénz megrészegítette, de fogadjuk el az ő érvelését is: a tévé maga ajánlotta fel neki a kétszázezer forintot – esetleg többet -, nem ő kötötte ehhez a feltételeit. 

Azt írtam, nem is olyan régen, hogy szégyellem a saját szakmámat. Erősebb kifejezést kellene találnom.