A Fidesz az adófizetők pénzén gyurcsányoztat a köztévével

Föld S. Péter 2021. március 4. 10:21 2021. márc. 4. 10:21

Köszönet a 444-nek, amiért arra a bátor tettre vetemedtek, hogy megnézték a köztévé kedd esti híradóját. Tőlük tudjuk, mert megszámolták, hogy a hozzávetőlegesen félórás műsorban 23-szor hangzott el Gyurcsány Ferenc neve – nem meglepő módon, egyik alkalommal sem pozitív kicsengéssel. Helyettünk vállalták a veszélyt a kollégák, amiért nem győzünk eléggé hálásak lenni nekik, mert mi, egészségünk védelmében semmi pénzért nem vállalnánk ekkora kockázatot.

Ha viccelni volna kedvünk, azt mondanánk, hogy a volt miniszterelnök, a DK elnöke fizeti a köztévé róla szóló förmedvényeit, így akar reklámot csinálni magának és pártjának. Ám nincs kedvünk viccelődni, országunk regnáló vezetése, élén a nemzetmegvezetővel, rég elvette a kedvünket a vidámságtól.

Nem tehetünk mást, kénytelenek vagyunk komolyan beszélni. A magyar emberek nem azért adnak évente több mint százmilliárd forintot a közmédiának, hogy az egyetlen párt, jelesül a Fidesz érdekében, alávaló módon ócsárolja politikai ellenlábasait. Megteheti ezt egy párttévé, legföljebb nem nézik majd az emberek, de azt legalább a saját pénzük bánja. A köztévére – valamint a rádióra, és a távirati irodára – mi, magyar adófizetők adjuk össze a pénzt. Nem könnyen teremtjük elő a rá valót, volna jobb helye is a köztévére költött forintjainknak. Ilyen például a megélhetés, ami egyfelől sokunk számára létfontosságú, másfelől mind többünknek a korábbinál is nehezebb feladat.

Sokba van nekünk a köztévé, és ezért a pénzért nem azt várjuk, hogy gyurcsányozzon. Függetlenül attól, hogy kinek mi a véleménye a DK-ról és annak elnökéről, nem erre szerződtettük az állami tévécsatornát, hanem arra, hogy a magyar embereket – adófizetőket, választópolgárokat, mikor minek van ideje –, tájékoztassák Magyarország és a világ dolgairól. Nem úgy, ahogy ők teszik, hanem hitelesen, magas szakmai színvonalon és nem utolsósorban, pártokról, függetlenül.

Van gond ebben az országban, több is mint elég, és Novák Katalin közelmúltbeli megfogalmazásával élve, Gyurcsány Ferenc nincs benne a magyar emberek száz legfontosabb problémái között. De ha már személyeskedünk: Orbán Viktor annál inkább. És a nemzet gázszerelője, a nemzet kötélbarátja, a nemzet veje szintúgy. Itt említhetnénk a Kósa Lajos néven futó észkombájnt, aki inkább hülyének tetteti magát, és azt akarja elhitetni a nyilvánossággal, hogy annyira ostoba, hogy még egy igen egyszerű, magát milliárdos vagyon örökösének hazudó asszonyságnak is sikerült őt megvezetni. Ugyancsak felfér a képzeletbeli dobogóra Szijjártó Péter, aki egy igen tehetős, a NER jóvoltából milliárdokat kaszáló ismerősének luxusjachtján ringatózott családja és mások társaságában az Adrián. Beszélhetnénk az összeomlás szélén álló, ezer sebből vérző egészségügyről, amely csak azért nem mutat a mostaninál is katasztrofálisabb képet, mert vannak még olyan orvosok és ápolók, akik erejük megfeszítésével, teljesítőképességük határán (vagy már azon is túl) dolgoznak.

Nem Gyurcsány Ferenc és az ellenzék ekézésére adtuk a pénzt a közmédiának. Aki mégis erre használja, az csak annyiban különbözik a pitiáner csalóktól és tolvajoktól, hogy utóbbiakat az esetek többségében elkapják és elítélik.