A Fidesz beépített emberei ott munkálkodnak az ellenzéki újságokban is

Jász Zoltán 2019. február 23. 06:45 2019. feb. 23. 06:45

Varga István volt fideszes országgyűlési képviselő, a 476 orgánumot tömörítő Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány volt elnöke első és egyben utolsó érdemi interjújában azt mondta: „…igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok”. Aztán egyből le is mondott, még mielőtt a jobboldali politikusok és a média haragja elsöpörhette volna. Varga a szóban forgó interjúban azonban nem beszélt arról, hogy az ellenzéki médiumokban dolgozó „jó tollú” újságírók egy része valójában a Fidesznek dolgozik. 

Nem azokra gondolok, akik szakmájuk szabályait követve megírják a valót akkor is, ha az éppenséggel kellemetlen annak a pártnak, politikai közösségnek, amellyel szimpatizálnak. Hanem azokra, akik olyan vitriolos tollú mindenhez (is) értő újságírók, akik inkább nevezhetők harcos aktivistáknak, mintsem az objektív újságírás és a sajtószabadság elkötelezettjeinek. Némelyek ráadásul az ellenzékiség zászlaja alatt úgy ütik-vágják az ellenzéket, ami már a 888.hu-nak és a hasonszőrű (a „másik oldalon” nemes egyszerűséggel propagandamédiának nevezett) lapoknak is becsületére válna.

Úgy kellenek ők a kormánynak, mint egy falat kenyér, mivel így azt lehet mondani: lám-lám, az ellenzéki megmondó emberek szerint is alkalmatlan mindenre az ellenzék.

Közülük is talán a legaktívabb és legharcosabb (inkább politikai aktivista, mint publicista) Hont András, aki olykor még a 888.hu, ellenzéki oldalról keményen bírált és mélyen megvetett gyakorlatát követve, mostanában a kínosabb cikkeit névtelenül írja. Annak, aki nem kezd el kérdezősködni, nyomozni, ha úgy tetszik, hogy egyik-másik furcsa és aláírás nélkül publikált cikknek vaj’h ki a szerzője, legfeljebb Hont tévedhetetlenséget sugárzó jellegzetes újságírói stílusa adhat némi támpontot.

Nem titok, a 44 éves jogász-történész végzettségű Hont már 15 évesen a Fidesz tagja volt, és fiatal kora ellenére szép pártkarriert futott be 2005-ig. Volt helyhatósági képviselő a Fővárosi VII. kerületében, sőt 1995 és 2001 között ő volt a kerületi Fidesz elnöke. 1994-2001 között a Fidesz Budapesti Választmányának, 2001-től a két kongresszus között a párt legfőbb döntéshozó testületének, az Országos Választmánynak is tagja volt.

Ő vezette 1994-ben és 1998-ban Deutsch Tamás választási kampányát, majd 2002-ben Rockenbauer Zoltánét. Aligha vitatható mindezek fényében, hogy politikusi és aktivista múltja hová köti. 

Miközben őt nemcsak múltja, a jelene is több szálon még ma is a Fideszhez, a Fidesz egyes prominenseihez köti, ő maga árulónak, kollaboránsnak minősíti, jobb esetben csak politikai analfabétaként jellemez ellenzéki politikusokat. Főleg azokat, akik vagy akiknek a politikája valamiért nem az ízlésének való. Akik nem úgy ellenzékiek, ahogy szerinte ellenzékinek kellene lenniük.

Gyurcsány Ferencről és a Demokratikus Koalícióról például az alábbiakat írta egyik publicisztikájában:

„A Gyurcsány-fanclub egyre inkább a viccbéli agresszív kismalacra hasonlít, aki ül a gödör alján, és amikor az arra járó róka lekiált, hogy „várj, hozok létrát”, akkor az fölüvölt, hogy nem várok. Már sehol sincsenek, semmijük sincs, de látványosan megvetnek mindenkit, aki nem olyan, mint ők.”

Hont András DK-val szembeni utálata érezhetően konstans, Gréczy Zsolt például az alábbiakat írta a Hírklikken megjelenő egyik nyílt levelében a publicistának:

„Hont András lehetett volna korrekt is, de szokás szerint megint nem sikerült. (…) Hontot Gyurcsány érdekli. Régóta imádja ezt a témát. Ezen a héten ez a második szövege róla. Lelke rajta. De nem Gyurcsány kormányoz, hanem a Fidesz. Az ő korábbi pártja.”

A pokrócos stílusáról elhíresült Hontról egyébként sok negatív kritika található az interneten, és nem csak politikai témában. A legutóbb talán Bombera Krisztina akadt ki rá. A népszerű műsorvezető akkor ezt írta:

„Fájdalommal és megdöbbenve kérem ki magamnak minden jóérzésű ember nevében Hont Andrásnak, a HVG munkatársának cikkét a nőket érő zaklatásról és nemi erőszakról.”

Szóval, miközben Hont üt-vág mindenkit, egyre kínosabb véleményeket fogalmaz meg. Egyaránt lejáratja önmagát és az ellenzéket is. Trójai falóként bomlasztja az ellenzéki egységet, mert így kívánja a hatalom érdeke. A fideszes hálózat egyre nagyobb, és a beépített emberek már ott munkálkodnak az ellenzéki újságokban is.