A Fidesz elrontotta a választási kampányt

Jász Zoltán 2018. január 13. 07:01 2018. jan. 13. 07:01

Kártyavárként omlott össze a Fidesz migránsozós, Sorosozós, nemzeti konzultációs, Brüsszel-ellenes politikája. Orbán Viktor annyira keményen megvédte a magyarokat, hogy csendben, titokban befogadtak 1300 menekültet, tehát többet, mint ahány ember menekültügyi eljárását le kellett volna folytatni Magyarországon az uniós kvóta szerint.

Ez úgy derült ki, hogy Altusz Kristóf, a Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Times of Malta című lapnak arról beszélt, tavaly 1300 bevándorló kapott menekültstátuszt Magyarországon, azonban a kormány ezt az érintettek biztonsága érdekében nem tette közzé.

Most először tényleg fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mennyi ember küldte vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet, hiszen ennyi szavazóból csinált hülyét a Fidesz. Azaz pontosítanunk kell, hiszen nemcsak a naiv, könnyen becsapható kisembereket tette lóvá Orbán Viktor, de saját polgármestereire is végzetes csapást mért, ugyanis amíg a kormány sunyi módon túlteljesítette az uniós kvótát, addig hagyta, hogy Szita Károly kaposvári polgármester vezetésével a fideszes városvezetők tiltakozzanak a betelepítés ellen. Azaz pont az ellen, amit Orbán Viktor és a Fidesz csinált...

"Ellene vagyunk a tömeges betelepítésnek, ellene vagyunk a párhuzamos társadalmak kiépítésének" - mondta többek között Szita Károly a fővárosi Bálnában tartott polgármesteri fórumon.

(...) minden korábbinál nagyobb veszély fenyeget bennünket, mivel Brüsszel továbbra sem tett le a felső korlát nélküli betelepítési kvótáról, sőt, Soros György 'civiljei' megkezdték hazánkban a betelepítés előkészületeit. Fennáll annak a lehetősége, hogy Magyarországra is nagy számban érkeznek migránsok" - írta Szita Károly abban a meghívólevélben, melyet pénteken lényegében szó szerint olvasott fel beszédként a konferencián.

Szita később felolvasta Tarlós István, Budapest főpolgármesterének levelét is, aki nem tudott részt venni az eseményen. Ebben kifejezte egyetértését a találkozó célkitűzése miatt, szerinte ugyanis az Európai Unió egyes vezetői, több tagállam és a saját lakosságunk ellenére, nehezen értelmezhető indokok alapján bevándorlók extrém tömegét akarják betelepíteni többek között Magyarországra is. Összehangolt, kívülről szervezett akaratérvényesítési esetről van szó, amiben többek között a Soros által alapított szervezetek is részt vesznek - állt Tarlós levelében.

Akkor vegyük át még egyszer, hiszen nem lehet elégszer hangsúlyozni: az Orbán-kormány által irányított állami hatóságok több embernek adtak menedékjogot és oltalmazotti státuszt az elmúlt két évben, mint ahány ember menekültügyi eljárását le kellett volna folytatni Magyarországon az uniós kvóta szerint.

Hihetetlenül rosszul jött a kampány kellős közepén ez a lebukás a Fidesznek. Senki sem gondolta volna, hogy maga Orbán Viktor hajtja végre a Soros-tervet...