A Fidesz megakadályozta, hogy ellenzéki jelölt kerüljön a Médiatanácsba

HírKlikk 2021. szeptember 21. 19:45 2021. szept. 21. 19:45

A Médiatanács tagjait jelölő eseti bizottság ellenzéki tagjai nem vesznek részt a további jelölési folyamatban, miután a keddi ülésen kiderült: a Fidesz továbbra sem hajlandó az ellenzéki pártok jelöltjét megválasztani – közölték az ellenzéki delegáltak.

Az ülésre azért került sor, mert az elhunyt Hankiss Ágnes helyére kell új tagot választani az Országgyűlésnek.

A jelölő eseti bizottság ellenzéki tagjai a hvg.hu által idézett közleményükben felidézték, 2019 decemberében kizárólag fideszes delegáltakból állt fel a kilenc évre megválasztott Médiatanács új testülete. Annak ellenére volt ez a folyamat végeredménye, hogy az öt ellenzéki frakció alapvetően az öt tagú Médiatanácsban kettő szakértőt kívánt delegálni, de még abban is sikerült megegyezniük, hogy ha csak egyetlen személy jelölhet az ellenzék, akkor őt is közösen terjesztik elő.

A keddi ülésen ugyanezt a jelöltet, Dr. Silhavy Mátét javasolták és támogatták a szavazáson az ellenzéki tagok, a fideszesek viszont nem. Az ellenzéki delegáltak szerint a kormánypárt nem állított jelöltet, ezért a bizottságot ismételten összehívják azért, hogy már kétharmaddal is lehessen tagot jelölni.

Forrás: hvg.hu