A Fidesz megerősítette: Koncz Ferenc lányát indítja a tiszaújvárosi körzetben

HírKlikk 2020. augusztus 8. 12:25 2020. aug. 8. 12:25

A Fidesz-KDNP helyi szervezete Koncz Zsófiát, a motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc lányát indítja a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében kiírt parlamenti időközi választáson – közölte a nagyobbik kormánypárt.

A Nemzeti Választási Bizottság október 11-re tűzte ki az időközi országgyűlési-képviselőválasztást a tiszaújvárosi-szerencsi választókerületben. A szavazók a július 10-én tragikus körülmények között meghalt Koncz Ferenc utódjáról döntenek.

Az Origo szombaton arról írt, hogy a kormánypártok helyi szervezete tartózkodás és ellenszavazat nélkül, egyhangúlag döntött Koncz Zsófia jelöléséről.

Kifejtették, Koncz Zsófia 30 éves, jogász, 2017-től kezdődően pedig a magyar érdekérvényesítésért és a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért dolgozik a washingtoni magyar nagykövetségen.

Kitértek arra is, hogy Koncz Zsófia 2005-ben huszadmagával alapította a szerencsi Fidelitast, 2009-ben lett a Fidelitas országos választmányának ifjúsági ügyekért felelős szervezője, majd két cikluson keresztül, a Fidelitas országos szervezetének egyik alelnöke volt.

Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, Koncz Zsófia azzal vált ismertté, hogy 2015-ben Böröcz László Fidelitas-elnökkel közösen előállt a „provokátorfigyelő” ötletével: közzé akarták tenni azok nevét, akik szerintük szándékosan zavarják az állami rendezvényeket. Az ötlet botrányt kavart, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jogsértőnek minősítette a kezdeményezés.

Forrás: MTI