A Fidesznél feltalálták az időutazást

HírKlikk 2017. szeptember 7. 11:37 2017. szept. 7. 11:37

Kicsit szánalmas, ahogy a Fidesz politikusai nyolc év kormányzás után a 2002 és 2010 közötti időszakra mutogatnak vissza. Magyarország történetének legkorruptabb kormányában igen nehéz helyzetbe hozzák azokat az országgyűlési képviselőket, akiknek időről-időre hülyét kell csinálniuk magukból a sajtó nyilvánossága előtt. Így történt ez ma is, amikor Budai Gyula elmagyarázta mindenkinek, milyen undorító korruptak a szocialisták.

A Fidesz országgyűlési képviselője szerint százmilliárdos kárt okozott 2002 és 2010 között a "szocialista korrupciós gépezet" Magyarországnak. A több ügyben az a közös pont, hogy Gyurcsány Ferenc volt akkor a miniszterelnök, akinek a felelőssége egyértelmű - jelentette ki.

A politikus csütörtöki szegedi sajtótájékoztatója előtt közölte mindezt telefonon az MTI-vel, abból az alkalomból, hogy a Szegedi Ítélőtáblán megkezdődött a Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese és társai elleni per másodfokú tárgyalása.

Budai Gyula felidézte: a Kecskeméti Törvényszék első fokon hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntette miatt - négy évre felfüggesztve - két év börtönre ítélte Hagyó Miklóst, és 39 millió forint kártérítési kötelezettséget állapított meg.

A képviselő hozzátette, mind az ügyész, mind a védő fellebbezett az ítélet ellen, másodfokon várhatóan egy hét múlva hoznak döntést.

"Az ügy egyértelműen megmutatja a szocialisták 2002 és 2010 közti korrupciós ügyeit" - mondta.

A fideszes országgyűlési képviselő szerint a Hagyó-per csak egy láncszeme a szocialisták korrupciós botrányainak, amelyekbe beletartozik Simon Gábor korábbi alelnök titkos osztrák bankszámláinak ügye, a 4-es metró ügye, amelyben az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF szerint a metrópénzek harmadát ellopta az akkori városvezetés, valamint a Czeglédy-ügy.

Közölte, Czeglédy Csaba hárommilliárd forintnyi áfát csalt el, és Botka Lászlóhoz is köthető, az ő jogi képviseletét is ellátta Gyurcsány Ferencé mellett.

Budai Gyula azt mondta, az okozott kár ezekben az ügyekben százmilliárdos nagyságrendű, így érthetetlen, hogy az MSZP és a DK "miért hallgat, miért falaznak Gyurcsánynak, akinek tudnia kellett ezekről az ügyekről".