„Németh Szilárd hírből sem ismeri a szolidaritást"

HírKlikk 2020. május 4. 16:56 2020. máj. 4. 16:56

A főváros vezetése a Városháza egyik szárnyába fogadja be a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idejére azokat a hajléktalan embereket, akik vállalják a karantént, miután a csepeli elöljárók tiltakoztak a kerületben kialakítandó hajléktalanszálló miatt – közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn.

Az idősotthonok lakói mellett, a hajléktalanok a legkitettebb társadalmi csoport a koronavírus-járvány terjedésének. A mélyszegénységben élő, otthontalan emberek aligha tudják betartani a járvány megfékezése érdekében hozott szabályokat. Ráadásul sok közöttük az idős, krónikus beteg – írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Közölték, a főváros már több mint 500 új helyet alakított ki, de további befogadóhelyek létesítésére van szükség ahhoz, hogy a fertőzés megfékezéséhez kellő távolságot biztosíthassanak az ellátottak között.

A csepeli Táncsics Mihály utcai fővárosi ingatlan alkalmas hely lett volna arra, hogy a fővárosi önkormányzat ideiglenes otthon biztosítson olyan hajléktalan embereknek, akik vállalják, hogy saját egészségük érdekében, nem hagyják el az intézmény területét.

A főváros az ellátásukról az épületen belül kívánt gondoskodni – olvasható a közleményben, amelyben úgy fogalmaztak:

„ám azok után, hogy a kerület fideszes polgármestere, Borbély Lénárd és a kerületben egyéni képviselőnek sikertelenül indult Németh Szilárd államtitkár világossá tette, hogy hidegen hagyja őket azon polgártársaink sorsa, akiknek az élete múlhat azon, hogy gondoskodunk-e róluk, a városvezetés új helyszínt talált elhelyezésükre".

A kommüniké szerint, az elkövetkezendő napokban elkezdődik a Városháza Gerlóczy utcai szárnyának gyors átalakítása, amely a tervek szerint később a Budapest Galériának ad majd helyet.

„A járványügyi veszélyhelyzet idejére azok az otthontalan budapestiek költözhetnek be, akikkel szemben, Csepel elöljárói gyűlöletkeltő kampányba kezdtek a kerületben"

– írta a Főpolgármesteri Hivatal.

A közleményben idézik Karácsony Gergely főpolgármestert, aki szomorúnak nevezte, hogy „újabb politikusok bizonyították: hírből sem ismerik a szolidaritást, és inkább jó szándékú polgárokat hergelnek az elesettekkel szemben. A bajban ellökni azokat, akik a legnehezebb helyzetben vannak, számunkra nem elfogadható. És bár a főváros megtehetné, hogy a tulajdonában álló csepeli ingatlant használja a célra, inkább saját épületszárnyába fogad hajléktalan embereket. Bízunk benne, hogy meg tudjuk óvni az egészségüket, az életüket" – fogalmazott a főpolgármester.

Április 27-én Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester nyílt levelet tett közzé, amelyben Karácsony Gergelynek tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy – értesülése szerint – a főváros hajléktalanszállót tervez kialakítani a kerület egyik forgalmas, a belvároshoz tartozó részén. A kerületi önkormányzattal és a környéken lakókkal a főváros esetleges szándékáról senki sem egyeztetett, a véleményüket nem kérték ki – írta Borbély Lénárd nyílt levelében. Megjegyezte azt is, hogy Csepelen elegendő hely van a hajléktalanoknak. „Csepel polgármestereként – amennyiben ez valós szándék –, a kerületünk és az itt élők érdekében a leghatározottabban ellenzem a belvárosunkban hajléktalanszálló kialakítását" – fogalmazott a polgármester akkor.

Németh Szilárd, a városrész fideszes országgyűlési képviselője, április 29-ei sajtótájékoztatóján felszólította Karácsony Gergelyt, hogy állítsa le az egykori csepeli szakiskola hajléktalanszállóvá alakításának előkészítését és kezdjen érdemi párbeszédet a XXI. kerület vezetésével, valamint a városrész önkormányzati képviselőivel. A kormánypárti politikus akkor azt mondta: a szállóra a „gazdagabb belvárosi kerületekből több száz hajléktalant szándékoznak kitelepíteni Csepelre".

A levélből kiderül az is, hogy „Soros György embereivel dolgoztatták ki a folyamatot, aminek részeként Csepelre kell majd költöznie több száz hajléktalannak" – fogalmazott akkor Németh Szilárd.

Forrás: MTI/Hírklikk