A Fővárosi Törvényszék kérte, hogy az Alkotmánybíróság törölje az SZFE modellváltását megvalósító törvényt

HírKlikk 2021. február 26. 21:48 2021. feb. 26. 21:48

A Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybíróság előtt indítványozza a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltását megvalósító törvény alaptörvény-ellenességének megállapítását és semmissé tételét.

Az Alkotmánybíróságnak soron kívül, de legkésőbb 90 napon belül döntenie kell – írták közleményükben az SZFE hallgatói.

2020 októberében több mint 150 SZFE-polgár fordult az Alkotmánybírósághoz a modellváltó törvény megsemmisítését kérve, esetünkben azonban nem köti határidő az Alkotmánybíróságot – ellentétben a bírói kezdeményezéssel. Az SZFE hallgatói önkormányzata jogi eszközökkel elsőként az illegitim kuratórium által önkényesen létrehozott alapító okiratot, valamint a szervezeti és működési szabályzatot támadta, amelyek megfosztották szenátusukat lényegi jogköreitől.

Keresetükben arra kérték a bíróságot, forduljon az Alkotmánybírósághoz a júliusban elfogadott SZFE-törvény, valamint a felsőoktatási törvény 94.§ (6) bekezdése megsemmisítéséért, amelyekre hivatkozva létrejött és eljárt a kuratórium.

A Fővárosi Törvényszék, megvizsgálva az ügyet, maga is alkotmányellenesnek tartja ezen törvényi rendelkezéseket, ezért – felfüggesztve saját eljárását – az Alkotmánybíróság előtt indítványozza, hogy a modellváltó törvényt és az Nftv. 94.§ (6) bekezdését semmisítse meg.

„Amennyiben az Alkotmánybíróság eltörli az SZFE-törvényt, úgy az intézmény modellváltása semmissé válik – az Nftv. 94. § (6) bekezdésének eltörlésével pedig egyetlen modellváltó intézmény fenntartójának sem lenne lehetősége a szenátus jogainak korlátozására.

Bízunk benne, hogy a Fővárosi Törvényszék példamutatóan alkotmányos lépése, akár a teljes magyarországi felsőoktatás autonómiája sérthetetlenségének visszaállításához vezethet" – írják közleményükben az SZFE hallgatói.

A jogvita lényege, hogy a kuratórium a Semjén-féle SZFE-törvény betűje szerint járt el, amikor fenntartóként önkényesen magához vonta azokat a szenátusi jogköröket, amelyek az állami fenntartás alatt megillették az egyetem saját döntéshozó szervét. Ezért hangsúlyozza Vidnyánszky Attila és a kuratórium, hogy legitim és törvényes módon gyakorolják a fenntartói jogokat és irányítják az egyetemet.

A korábbi vezetés és az egyetemi polgárok álláspontja ezzel szemben az, hogy maga az SZFE-törvény is szemben áll a felsőoktatási intézmények kutatási és tanítási szabadságát, önállóságát garantáló Alaptörvénnyel, valamint a felsőoktatási törvény azon pontjaival, amelyek éppen ezt a szabadságot biztosítják.