A Freeszfe-t kifúrták, de arról nem nyilatkoznak, hogy miért nem használják az épületet

Harkai Péter 2021. június 23. 18:45 2021. jún. 23. 18:45

Azt követően, hogy mind az erzsébetvárosi önkormányzatot, mind a Freeszfe Egyesületet igyekeztek visszaélésre okot adó összefonódással gyanúsítani a kormánysajtóban, a felújított épületnek mégsem örülhetnek a kisdiákok. Az ok nem a Freeszfe, sem az önkormányzat: az illetékes tankerület a pályázatban vállaltak ellenére, nem kívánt bérleti díjat fizetni.

Az év elején nyílt pályázaton nyerte el a Freeszfe Egyesület a hetedik kerületi Damjanich utcai épület bérlési jogát, amiről a jobboldali hecckampány miatt gálánsan le is mondtak a Molnár Antal Zeneiskola javára. Miután az egyesület lemondott az épületről, az ingatlan használatára újabb pályázatot írt ki az önkormányzat, amit aztán a Belső-Pesti Tankerületi Központ meg is nyert. Hosszas előkészítések után mára kiderült – mégsem költözik be a zeneiskola a felújított Damjanich utcai épületbe, mivel az illetékes tankerület „a pályázatában vállalt kötelezettsége ellenére, nem kíván bérleti díjat fizetni.”  

„Senkinek nem osztogatunk semmit haveri alapon” – reagált megkeresésünkre a kerület polgármestere, akinél a váratlan fordulat okairól érdeklődtünk. A kialakult helyzet, a tankerület visszalépése – még ha kéretlenül is – de egyértelműen az önkormányzat előző döntését igazolja, amivel a Freeszfe Egyesületnek próbálták megajánlani az ingatlant a pályázati kiírás elnyerését követően. Azt, hogy mikor, ki és mivel indokolta az önkormányzat irányában a visszalépést a Belső-Pesti Tankerületi Központ részéről, a polgármester egy régóta húzódó folyamat eredményeként látja. Mint elmondta, ez egy lépésről-lépésre alakuló helyzetre tette ki a pontot. 

Az új pályázat elnyerését követően, megkezdték a szerződés kidolgozását és ekkor a tankerület újabb és újabb kéréseket vetett fel, amiket az önkormányzat igyekezett teljesíteni. Ilyen volt a pályázat meghosszabbítása, egy korábbi tartozás részletfizetésének figyelembevétele, illetve a kedvezményes fizetés méltánylása. „Majd július 17-én kaptam a tankerületi igazgatótól egy levelet, hogy egyrészt a szerződésben foglalt feltételek alapján nem írják alá a szerződést, másrészt nem kívánnak fizetni semmiféle bérleti díjat s erre nem kényszeríthetőek, hiszen nekik ez ingyen jár, mint oktatási intézménynek. Erre azt válaszoltuk, hogy ez nincs így” – vázolta a történteket Niedermüller Péter. 

Mindez azért is volt váratlan fordulat, mert az előkészítések során addig fel sem merült az a lehetőség, hogy az ingatlant ingyen kívánják használni. Ráadásul egy pályázaton vettek részt, amelyben saját maguk leírták, hogy mennyi bérleti díjat kívánnak fizetni és ennek a pályázatnak az alapján nyerték el az épületet. „Tehát olyan a Földön nincs, hogy valaki előre meghatározott kritériumok szerint indul egy pályázaton, majd miután megnyerte, közli, hogy mégsem úgy van, hanem akkor inkább másként legyen”.  

Hogy mindez mennyiben volt meglepetés vagy előre sejthető, arról a polgármester kijelentette, hogy az semmiképpen sem várható, hogy bárki egy nyertes pályázatot utólag módosítani akarna. „Ez komolytalan”. Álláspontja szerint „a tankerület rendkívül durván mindenkit becsapott azzal, hogy vállalta a feltételeket, majd közölte, hogy nem fizeti ki a kötelezettségét”. Szerinte ebből is egyértelműen látszik, hogy a Freeszfe előző s később lemondott pályázati győzelmével nem a zeneiskola ellen akartak fellépni, hanem a Klikk él vissza a körülmények adta lehetőségekkel. 

Arról nincs információja, hogy más kerületekben miként oldanak meg hasonló szituációt, de egy dolgot határozottan leszögez: „Az első perctől kezdve következetesen hangoztattuk, hogy amíg polgármester vagyok, addig itt csak pályázat útján lehet bármilyen önkormányzati ingatlan bérleti jogát elnyerni. Vége van annak, hogy privát megállapodások alapján osztogatunk – nincs ilyen. Nyilvános, átlátható pályázatok vannak.”

Hozzátette, hogy értelmezhetetlen a számára az az időről-időre felhozott hivatkozás, hogy ez az épület a zeneiskolának lett felújítva. „Ez az épület azért lett felújítva, mert rossz állapotban volt és lehet, hogy az előző vezetés a zeneiskolával kokettált, hogy ez majd az övék lesz, de semmilyen szerződést soha nem kötött velük. Én pedig az gondolom, hogy a felelős gazdálkodásnak az egy fontos eleme, hogy senkinek nem osztogatunk semmit. Részt lehet venni a kiírt pályázatokon és annak feltételeivel érvényesíteni az elképzeléseket” – mondta a polgármester. Meglehet, hogy az előző önkormányzati vezetés azt a benyomást keltette, hogy majd a zeneiskolának szánja a felújított épületet s arra minden lehetősége meg is volt, hogy erről szerződést kössön. „Mindennek semmi nyoma.” 

Azt pedig alapvetően tisztázandó kérdésnek tartja, hogy nem az önkormányzat feladata a zeneiskola elhelyezése, még ha igyekeznek is ezt a látszatot kelteni. „A zeneiskola elhelyezése a Klik feladata, amit folyamatosan átnyomna az önkormányzatra, mintha mi nem akarnánk megoldani a problémát. Miután megakadályozták, hogy a Damjanich utcában tudjanak tanulni a diákok, most bizony az ő feladatuk marad az elhelyezésükről gondoskodni”.  

Arra a kérdésre, hogy mi az önkormányzat szándéka most a vadonatúj épülettel, ismét új pályázatot kell-e kiírni, a polgármester közölte: erre semmi szükség, mivel a pályázati kiírásban az szerepel, hogy amennyiben a nyertessel nem sikerül szerződést kötni, akkor automatikusan az utána következő helyezett lép a helyébe. „Már fel is vettük a kapcsolatot a Gyermekház Alapítvánnyal, akik sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkoznak és velük készítjük az előszerződést, illetve kerül sor a szerződéskötésre hamarosan” – nyilatkozta a Hírklikknek Niedermüller Péter.  

Természetesen szerettük volna megtudni a Belső-Pesti Tankerületi Központ álláspontját is s történtekről, de az interneten fellelhető telefonszámon nem jelentkezett be senki, elektronikus megkeresésünkben pedig eddig nem kaptunk választ azokra a kérdésekre, hogy:

– Mikor, ki és milyen indokkal mondta vissza a VII. kerületi Damjanich utcába tervezett Molnár Antal Zeneiskola működését biztosítani tervezett ingatlanbérlést?

– Miként és hol tervezik megoldani az iskola jövőbeni működését?

– Erről egyeztettek-e az iskola vezetésével, hol folytathatják átmenetileg a további tevékenységüket?

– Amennyiben a bérleti díj mértéke befolyásolta a visszalépésüket, milyen összeget tud biztosítani a hivatal az iskola működéséhez? 

– Hány diák biztonságos oktatását jelenti mindez?

– A bizonytalan helyzet miatt történtek-e visszamondott beiratkozások az eljövendő tanévet illetően?