A Fudan Egyetem a Kínai Kommunista Párt oktatási célkitűzéseit követi

HírKlikk 2021. április 19. 19:05 2021. ápr. 19. 19:05

„Magyarország kínai elit egyetemet akar építeni Európa közepén” – ezzel a címmel számolt be a Der Standard arról, hogy „a magyar kormány szándéka szerint a kínai Fudan Egyetemmel kell betölteni a 2019-ben Bécsbe költözött CEU után keletkezett űrt”. Ha a jobboldali populista Orbán Viktoron múlik, néhány év múlva Budapesten kampuszt nyit a sanghaji káderképző Fudan Egyetem mintegy ötezer diák és 500 előadó számára.

A bécsi liberális lap szerint a budapesti önkormányzat elutasítja a tervet. A szerző szerint nem világos, hogy milyen előnye származhat Budapestnek, vagy Magyarországnak abból, hogy a Fudan Egyetem külföldön terjeszkedik. A hatalmas, mintegy 1,5 milliárd eurónak megfelelő költséget a magyar állam viseli, és ehhez – piaci feltételek mellett – kínai hitelt vesz fel. A kivitelezők kínai cégek, amelyek hozzák az építőanyagot és a munkásokat is. A mintegy 2,2 millió euró értékű telket Magyarország ingyen bocsátja rendelkezésre. A kínai egyetemet ugyan több szak, így a nemzetközi kapcsolatok és néhány gazdasági szak alapján, nemzetközileg is jegyzik, ugyanakkor az intézményben nem szabad az oktatás és a kutatás. Működési szabályzata egyértelműen rögzíti, hogy a tanárok és a diákok kötelesek követni a Kínai Kommunista Párt oktatási célkitűzéseit, és tiszteletben tartani az „alapvető szocialista értékeket”. 

Magyarországi Kína-szakértők nem arra számítanak, hogy az egyetem a kommunista tan maoista változatát fogja majd terjeszteni, sőt, bizonyosan nem törekszik a régi fajta ideológiai indoktrinálásra. Kétségtelen azonban Kína célja, hogy Európában jelentős felsőoktatási intézményt állítson fel. Az sem kétséges, hogy ezen az egyetemen tabu lesz majd sok olyan téma, mint az ujgurok és a hongkongi demokraták elnyomása, vagy az emberi jogok. Ez pedig nagyon is megfelel az autokrata Orbán Viktor ízlésének, aki 2019-ben elűzte a nagynevű CEU egyetemet Magyarországról. 

A cikk szól arról is, hogy a Fudan kampuszát egy olyan diákváros helyére akarják építeni, amelyről megállapodás született a főváros és a kormány között, és ezért az ellenzéki vezetésű budapesti önkormányzat erősen ellenzi a kampuszt. 

Forrás: Hírklikk