A Gazdasági Versenyhivatal megbírságolta a Heinekent

HírKlikk 2020. október 21. 10:04 2020. okt. 21. 10:04

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 75 millió forintra bírságolta a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-t – tájékoztatta a versenyhatóság közleményben az MTI-t szerdán.

A GVH megállapította, hogy a Heineken nem megfelelően igazolta a kizárólagos szerződésekkel értékesített sör mennyiségének csökkentésére vonatkozó vállalásait, ezért bírságot szabott ki a cégre – ismertetik a közleményben.

A GVH emlékeztet arra: 2015-ben fogadta el a három legnagyobb magyarországi sörgyár – a Dreher, a Borsodi és a Heineken – kötelezettségvállalását a vendéglátóhelyek számára kizárólagos szerződésekkel lekötött sör mennyiségének fokozatos csökkentésére. Az alternatív, kisüzemű sörfőzdék így lehetőséget kaptak, hogy belépjenek a korábban a versenytől elzárt piacrészekre.

A versenyhivatal utóvizsgálati eljárásban ellenőrizte, hogy a három nagy sörfőzde betartotta-e a vállaltakat. A vizsgálat már 2019 decemberében megállapította, hogy a Dreher és a Borsodi vállalásai teljesültek, a Heineken azonban eltért a vállalások igazolásának GVH által előírt – egyébként maguk a sörgyárak által javasolt – módszertanától és formájától.

A cég a kötelezettségvállalás ellenőrzéséhez szükséges számításokat, kimutatásokat az általa vállalt határidőben nem az előírt formában nyújtotta be – ez indokolta a bírság kiszabását.

Forrás: MTI