A hajléktalanság ügyét még mindig a rendőrség intézi

HírKlikk 2020. október 24. 17:46 2020. okt. 24. 17:46

A hajléktalanság problémáját ma nem szociális munkásokra, hanem a rendőrségre bízza az állam – idézi a héten megjelenő Tárki kutatás eredményét a G7 nevű gazdasági hírportál. Jelenleg 12 ezer ember él az utcán. A Fidesz kormányzása alatt kialakult hajléktalanpolitikának az a mottója, hogy ami nem látható, az nem is létezik! Ez a gyakorlat nem áll túlságosan távol a szocializmusnak a hajléktalanság tényét is tagadó hozzáállásától. A munka nélkül csavargókat közveszélyes munkakerülés (kmk) miatt, rendőri felügyelet alá helyezték, elzárhatták vagy kitilthatták őket az adott településről.

A hivatalos adatok szerint, Magyarországon 12 347 hajléktalan emberről tudnak. Leginkább Budapesten, még Tarlós István főpolgármestersége alatt indult harc a hajléktalanság eltüntetésére. Tarlós törekvését – az aluljárók megtisztítását – a kormány a hajléktalanságot krimianalizáló rendelkezései is segítették. Az eredmény pedig az lett, hogy igazából nem változott semmi, csak talán kevésbé látványos a hajléktalanság. A szem előtt lévő közterekről félreesőbb helyekre húzódtak vissza az utcán élők. 

Az idei Társadalmi riportban a hajléktalanságról megjelent cikk azért is hiánypótló, mert az állam részéről igazán senki sem foglalkozik a hajléktalanokkal. A rendőrökre van bízva a vegzálásuk és igazoltatásuk, de az ellátásra, a társadalmi integrációra nincsen állami és önkormányzati intézményrendszer, a hajléktalanok a civilek és a hatóságok jóindulatára vannak bízva. 

Magyarországon kimondatlan egyetértés övezi, hogy a hajléktalanok helye a hajléktalanszállón van, pedig a szociális és/vagy lakásprogramok más országokban megmutatták, hogy össztársadalmi érdek, hogy lakáshoz juttassák az otthontalanokat. A gazdasági liberalizmus hazájában, az Egyesült Államokban pragmatikus okból népszerű a támogatott otthonszerzés, akár az albérleti díjak részleges vagy teljes átvállalásával: egyszerűen olcsóbb, mint a hajléktalan-ellátás. 

Magyarországon már az is nagy kihívás, hogy megmondjuk, mennyi hajléktalan van. Azt viszont könnyen meg lehet állapítani a népszámlálási adatokból, hogy jelenleg 550 ezer üres lakás van. Ami a teljes lakásállomány 12,5 százaléka. Ez sokszorosa a hajléktalanok számának – bármely becslést, felmérést tekintjük irányadónak. 

A hajléktalanság nyomon követése egyáltalán nem csak Magyarországon nehézkes, sőt, a hazai szociológusok kifejezetten sokat tesznek azért, hogy hosszú távon is jól követhető legyen ez a társadalmi probléma.