„A helyben élők tudják jól megmondani, hogy kormánymutyi helyett mire kell költeni"

HírKlikk 2021. február 15. 12:25 2021. feb. 15. 12:25

Levelet írt a Megyei Jogú Városok Szövetsége a kormánynak. Most már 12 fideszes többségű önkormányzati testület is követeli a települések részrehajlás nélküli, egységes kompenzációját.

Az emberek nem akarják, hogy megnövekedett támogatói feladataik mellett, az önkormányzatoknak csökkenteniük kelljen az alapszolgáltatásaikat – erről beszélt Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese és Csőzik László, Érd megyei jogú város ellenzéki polgármestere hétfő reggel, az ATV Start című műsorában.

Csőzik László emlékeztetett, az önkormányzatok legnagyobb problémája, hogy a helyi iparűzési adót megfelezték, és ezáltal nagyon nehéz helyzetbe kerültek. „Mi azzal számolunk, hogy egységben fogunk kiállni amellett, hogy az állam ezt pótolja vissza az önkormányzatoknak. Helyi vállalkozók is sok emailt írtak, hogy ők akkor is befizetnék az iparűzési adót, ha nem kötelező. Azt találtuk ki, hogy bemutatjuk, milyen konkrét célokra lehetne ezt költeni, és ez is egy közös sikerünk lehet”.

Harangozó Tamás a kormány által járványkezelési „laboratóriumnak” tekintett Ausztriát hozta fel példaként a megoldásra. „Ott már sok milliárd eurót adott a kormány az önkormányzat megnövekedett feladataira, erre mi csinál a magyar kormány? Azt mondja, hogy elveszem a pénzed, nem tudod tenni a dolgodat, majd jövök „megmentőként”, és elveszem azt, amid van. (…) Mi nem hisszük, hogy egy helyi önkormányzati tömegközlekedést, vagy helyi intézményeket Budapestről egy fideszes minisztériumból jobban lehetne irányítani meg fenntartani, mint helyben az önkormányzatból”.

„A helyi létesítményeket mi tudjuk a legjobban működtetni, hiszen mi látjuk a helyi viszonyokat, ezek tehát jó helyen vannak az önkormányzatoknál” – erősítette meg a polgármester.

Reagálva arra, hogy nem lehetne-e EU-s forrásokból fedezni az önkormányzatok kieső pénzeit, Harangozó Tamás aláhúzta, a több ezermilliárdos Európai újjáépítési alap tekintetében, amit Orbán nemrég még meg akart vétózni, előírása az uniónak, hogy minden érintettel – akár az állampolgárokkal, de az önkormányzatokkal is – egyeztetni kell. „Ennek áprilisban lejár a határideje, de még nem volt egyeztetés, noha, ez megint egy olyan dolog, ami évtizedekre fogja meghatározni Magyarország képét. Ez egy akkora összeg lesz az EU-tól, amit most kapunk egyszerre, koncentráltan – és aminek az első részét '22 végéig el is kell költeni –, ami egy ország életében nagyon ritkán adódik, és félő, hogy megint el fog menni ez a vonat, hárman lepacsiznak és felosztják egymás közt, és majd nézegethetjük a kormánypárti jachtozókat”.

A szocialista politikus hangsúlyozta, csak a helyben élő emberek tudják jól megmondani, hogy kormánymutyi helyett mire kell költeni ahhoz, hogy valóban el tudjanak indulni felfelé a gödörből.

A vakcinaigazolványok használhatóságáról kérdezve, rámutatott, ez ügyben is valódi egyeztetésre lenne szükség, az MSZP pedig e téren is fontosnak tartja az EU-s standardoknak való megfelelést. „Oltási igazolvány eddig is volt, józan ésszel belátható, hogy ha van oltás, akkor azt dokumentálni kell” – mondta Harangozó. Megerősítette, csak ezek után lehet az önkormányzatokkal egyeztetve beszélni arról, milyen külön előnyökkel járhat, ha valaki ezen védettségét igazolni is tudja.

Csőzik László, Érd polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének tagja is kiemelte, az önkormányzatok állnak leginkább az emberek mellett, így ők támogatják leginkább az újranyitást is, hiszen nagyon várják, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba.

„Mi azt mondjuk, és azt kérjük, hogy a polgárok a háziorvosukkal egyeztessenek, és az alapján járjanak el, amit a háziorvos szakmailag jónak lát. Bízzuk a dolgokat a szakemberekre” – hangsúlyozta az MSZP oltásügyi álláspontját Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

Forrás: Hírklikk