A Himars éppúgy kampányfogás, mint Orbán egész amerikai útja, a célja a bankgarancia volt

NVZS 2025. november 14. 14:20 2025. nov. 14. 14:20

Ugyan a Himars egyike a legkorszerűbb tüzérségi rakétarendszereknek, de a Magyar Honvédségnek nincs szüksége rá, ugyanis a magyar biztonság számára legfontosabb célra, a légvédelemre használhatatlan. Ez a véleménye Szekeres Imre korábbi honvédelmi miniszternek, aki szerint ugyanakkor „van egy nagy előnye a Himarsnak: a Lockheed Martin gyártja, és a Fidesz igyekszik a vadászrepülő-beszerzés múltbeli meghiúsult üzletét elfeledtetni”. Orbán Viktor amerikai látogatása után közölték, hogy Magyarország ilyen rakétarendszert akar vásárolni, számítások szerint legalább 1200 milliárd forintért. A kormányfő azt mondta: a beszerzést indokolja az is, hogy több regionális versenytársunk is ilyet vásárolt. Szekeres szerint ez egy nagyon veszélyes mondat, s reméli, Orbán csak rosszul fogalmazott, s nem gondolja azt, hogy valamely szomszédos ország meg akarna minket támadni. 

Vannak olyan nagy értékű amerikai fegyverrendszerek, itt most a HIMARS-ekre gondolok, amelyek a legjobbak a világon. Ha ma valaki biztonságot akar teremteni ezen a fegyverrendszeren keresztül, akkor legjobb, ha ilyet vásárol... Ráadásul a regionális riválisaink is ilyeneket vásároltak. Tartunk kell a lépést” – a Magyar Nemzet tudósítása szerint a többi között erről beszélt  Orbán Viktor az Egyesült Államokból hazatérően. A kormányközeli lap a honvédelmi minisztert idézve, arról is írt, hogy 3-5 éves beszerzési periódusban lehet gondolkodni. Nagyságrendileg körülbelül 20-24 tüzérségi eszközről, illetve száz konténerről és a hozzá való rakétákról lehet szó – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki elismerte, hogy ehhez a beszerzéséhez előzetes amerikai kongresszusi felhatalmazás kell. A rendszeresítési folyamatban három-öt éves periódust jelölt meg a miniszter, ami elméletileg elképzelhető, de felhívta a figyelmet arra, hogy a beszerzéseknél sorállás van, ezért határidőt sem lehet pontosan mondani. A közmédia kérdésére, hogy a beszerzési költségekkel összességében ez megközelítheti-e az 1200 milliárd forintot vagy több is lehet, a miniszter azt mondta: ezt még nem lehet pontosan meghatározni, nagyon sok tényezőtől függ. 

Számos kérdés merült fel bennünk a belengetett beszerzéssel kapcsolatban. Szekeres Imréhez fordultunk ezekkel. Korábban ön sokszor nyilatkozta már – közte nekünk is –, hogy ténylegesen szükség van a magyar haderő fejlesztésére. Vajon ez érvényes a Himars rakéta-rendszerre?

A Himars rakéta egyike a legkorszerűbb tüzérségi rakétarendszereknek. Egyrészt áll egy olyan páncélozott gumikerekű, könnyen közlekedő járműből, ami különböző típusú rakéták kilövésére alkalmas. Csakhogy a Magyar Honvédségnek semmi szüksége nincs erre a rendszerre, hiszen az csak föld-föld rakéta kilövésére képes, azaz, csak földi célpontot tud elérni, ez pedig annyit jelent, hogy használhatatlan, a magyar biztonság számára a legfontosabb a légvédelem. Voltak ugyan kísérletek 2009-ben hogy ezt használják olyan rakéták kilövésére, amely légi célpontokat is meg tud semmisíteni, de végül nem fejlesztették ki, és jelenleg nem tekinthető olyan kilövő rendszernek, amely képes légi célpontok eltalálására. „Viszont van egy nagy előnye a Himars rakétarendszernek, nevezetesen az, hogy a Lockheed Martin gyártja, és a Fidesz igyekszik a vadászrepülő-beszerzés múltbeli meghiúsult üzletét elfeledtetni” – jegyezte meg nem kis iróniával Szekeres, aki ezzel arra utalt, hogy 2001-ben, az első Orbán-kormány, a Honvédelmi Minisztérium javaslatával szemben, nem amerikai F-16-os vadászgépeket, hanem a svéd Gripeneket szerezte be. (Utóbb korrupció lengte körül a beszerzést, érdemes elolvasni az Átlátszó egy korábbi cikkét – a szerk.)   

Szekeres emlékeztetett arra a „bökkenőre” is, hogy az amerikai kongresszus jóváhagyása is szükséges a Himars rakétarendszerek külföldi értékesítéséhez, ez pedig nem áll rendelkezésre. És ha meg is adják, a gyártás és az adaptálás hosszú időt vesz igénybe, s mire hadrendbe állítanák, reményeink szerint itt, Közép-Kelet-Európában már nem áll fenn hagyományos háborús veszély. Ugyanakkor légtérvédelemre akkor is szükség lesz, éppen ezért, akárhogyan is nézzük, az a jelentős összeg, amelyről tárgyaltak – ami persze nem a végleges cech – fölösleges kiadásnak tűnik. Meg kellene inkább nézniük, hogy létezik-e olyan rendszer, amely föld-föld és föld-levegő rendszernek egyaránt alkalmas, és arról kellene tárgyalniuk – üzente.

Orbán szerint a beszerzést az is indokolja, hogy több regionális versenytársunk is ilyet vásárolt. Vajon a NATO-tagállamokat tekinti regionális riválisnak Orbán? Hova tegyük ezt a kijelentését? – kérdeztük a korábbi honvédelmi minisztertől. „Én ettől a mondattól jobban megijedtem, mint az egész közléstől – magyarra lefordítva ugyanis ezzel arra utal Orbán, hogy a szomszédos államok közül valamelyik, amelyiknek van ilyen Himars rendszere, meg akar minket támadni, ezért nekünk is szükségünk van rá” – értelmezte a kormányfő szavait Szekeres. Elismerte, hogy ez az orbáni kijelentés értelmezésének a rosszabb változata, s leszögezte: „remélem, a miniszterelnök csak rosszul fogalmazott, s nem rosszul gondolja”. Akárhogyan is – jegyezte meg –, ez egy nagyon veszélyes mondat. Ettől függetlenül – ez egy nagyon hatékony támadó eszköz, ami Afganisztánban és az orosz-ukrán háborúban is bevált, „de nekünk erre nincs szükségünk, hiszen, ha jól tudom, senkit nem akarunk megtámadni” – mondta.

Vajon nem az a valós indok, hogy kedvezni akar Orbán Trumpnak – mégpedig egyszerre kétféle módon is: nem csak, hogy a Trump által előírt, GDP-arányos 5 százalékos katonai ráfordításhoz jutunk így közelebb, hanem egyben növeljük az amerikai exportot, ami Trump egyik célja? – vetettük fel. Elég szomorú lenne, ha már a magyar hadászati eszközök beszerzését nem az vezérelné, hogy mire van a Magyar Honvédségnek szüksége, de azt azért megjegyezném, hogy mire ebből lehet valami, akkor már nem Donald Trumpnak fogják hívni az amerikai elnököt, és lehet, hogy nem Orbán Viktornak a magyar miniszterelnököt – ahogy ezt az utóbbit sem tartja kizártnak” – mondta Szekeres. 

Akkor vajon a 2026-os választásoknak szól ez is, erősítve a trumpi támogatás biztosítását? „Az ilyen bejelentések, de az egész amerikai út döntően kampányfogás volt, csak azt nem értem, hogy miért most és nem egy hónappal a választások előtt kerítettek rá sort” – reagált a korábbi miniszter. Szerinte minden bizonnyal az is motiválhatta az út időzítését, hogy Magyarország pénzügyi helyzete a válságközeli szférába csúszott, és szükség van a bankgaranciára, amit Argentína is megkapott az Egyesült Államoktól. De azt azért nem árt észben tartani, hogy ez így nagyon drága mulatság, hiszen nem csak a hitelt, hanem annak a kamatait is vissza kell fizetni, szemben az uniós támogatással, ami kvázi ingyen pénzt jelent nekünk. 

Egy esetleges kormányváltás után van-e arra lehetőség, hogy visszacsinálják ezt az orbáni hadászati dealt? – kérdeztük. Szekeres szerint ez nagyon egyszerűen megtehető, csak annyi kell, hogy Magyarország elálljon a vételről zajló tárgyalásoktól. Annál is egyszerűbb, hiszen még az engedély sincs meg arra, hogy az USA ezt az eszközt eladhassa Magyarországnak.