A Hír TV nézőinek fele nem kíváncsi tovább a csatornára

HírKlikk 2018. augusztus 10. 20:06 2018. aug. 10. 20:06

A tévénézők fele a jelek szerint nem bocsátja meg a csatornának az újabb fordulatot. Szerintük a televízió eddig is politikai érdekeket szolgált, és ezután is azt fogja tenni.

A Hír TV nézőinek fele nem kíváncsi az ismét kormánybaráttá lett csatornára, és soha nem kapcsol majd oda a jövőben, -  írja a magyarnarancs.hu a Pulzus közvélemény-kutatására hivatkozva.

Az ezer fő megkérdezésével készült reprezentatív felmérésből kiderül: a tévét eddig az emberek bő egyharmada nézte (hét százaléka rendszeresen, 28 százaléka alkalmanként), szűk kétharmada viszont eddig sem volt kíváncsi rá. 

Az eddigi nézők 48 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az irányváltás után nem fogja nézni az adót. 22 százalék viszont kitart mellette, 30 százalék még hezitál. A jövőben az összes megkérdezett kilenc százaléka kapcsol majd a csatornára, hetven százaléka viszont ignorálni fogja. 

A Hír TV mellett eddig kitartó nézők 57 százaléka szerint a televízió már eddig is politikai érdekeket szolgált, 75 százaléka szerint pedig a jövőben is ezt fogja tenni. 

A Pulzus felmérése szerint egyébként az emberek kétharmada nem tartja elfogadhatónak, ha egy médium a politika szolgálóleánya. Ez azt jelzi, hogy volna igény egy objektív, politikától független televízióra.

Forrás: Magyar Narancs