A horvátországi választáson győztes HDZ koalíciós kormányt alakíthat

HírKlikk 2020. július 6. 14:43 2020. júl. 6. 14:43

A vasárnapi parlamenti választásokon győztes, de abszolút többséget nem szerzett Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ) a vele eddig is kormánykoalícióban lévő liberális Horvát Néppárt (HNS), valamint a Reformisták és a kisebbségi képviselők támogatásának köszönhetően, megvan a parlamenti többsége – jelentette be Twitter-oldalán Marko Milic kormányszóvivő.

A választási eredmények csaknem száz százalékos feldolgozottsága alapján, a HDZ a diaszpóra képviselőivel együtt, 69 mandátumot szerzett. A győztes pártot támogatásukról biztosították a kisebbségi képviselők (nyolc mandátum), valamint a HNS és a Reformisták (egy-egy mandátum), és velük együtt 79 fős többsége lesz a 151 fős horvát száborban – közölte a szóvivő.

A szerb kisebbségi pártnak (SDSS) három képviselője ül a parlamentben. Milorad Pupovac, a SDSS elnöke a sajtónak úgy nyilatkozott: kedden ülésezik a párt elnöksége, ahol megvitatják a következő lépéseket, valamint arról a megbeszélésről is szó lesz, amelyet Plenkoviccsal folytatott hétfőn. Hozzátette ugyanakkor: valószínű, hogy az, ami négy évvel ezelőtt közelebb hozta őket a HDZ-vel, most is közelebb hozza őket egymáshoz.

Furio Radin olasz kisebbségi képviselő bár támogatásról biztosította Plenkovicot, egy feltételt állított: a HDZ nem léphet koalícióra a radikális jobboldallal, azaz a választásokon harmadikként befutott Haza Mozgalommal.

Radimir Cacic, a Reformisták egyetlen mandátumot szerzett képviselője szerint a baloldalnak nincs ereje átvenni a hatalmat, és úgy vélte, a jobbközép most valóban jobbközéppé válhat.

Az alkotmány szerint Horvátországban az államfő írja ki a parlamenti választásokat és hívja össze a parlament első plenáris ülését. Továbbá ő bízza meg kormányalakítással is azt a kormányfőjelöltet, aki a legtöbb képviselő bizalmát élvezi.

Bár Zoran Milanovic elnök már a választások éjszakáján beszélt Plenkoviccsal és Davor Bernardiccsal, a szociáldemokraták elnökével, még nem jelölte ki a konzultációk időpontját.

Orbán szerint új lendületet kaphatnak a horvát-magyar kapcsolatok

Orbán Viktor gratuláló levelet írt Andrej Plenković horvát miniszterelnöknek, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökének a párt választási győzelméhez; írásában jelezte: készen áll a Közép-Európa megerősítését célzó stratégiai párbeszéd folytatására.

"Bízom abban, hogy a kormányalakítást követően új lendületet kap a magyar-horvát kapcsolatok folytatására irányuló együttműködésünk - írta Orbán Viktor, aki biztosította horvát hivatali partnerét arról, hogy a magyar kormány elkötelezett Európa biztonságának, versenyképességének megőrzése iránt, és készen áll a Közép-Európa további megerősítését célzó stratégiai párbeszéd folytatására. "Meggyőződésem, hogy kormányaink szoros együttműködése hatékonyabbá teszi a koronavírus-járvány elleni védekezésünket, és a gazdaságaink újraindításához is segítségül szolgál" - fogalmazott levelében a magyar kormányfő.

Az Európai Bizottság elnézést kért, mert elnöke nyilvánosan támogatta a HDZ-t

Az Európai Bizottság elnézést kért, miután Ursula von der Leyen, a testület elnöke a vasárnapi horvátországi választások alkalmával, más jobboldali politikusokkal együtt, videóüzenetben támogatta a konzervatív Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ), megszegve ezzel a politikai semlegességre vonatkozó uniós szabályokat.

Eric Mamer, a bizottság szóvivője az elnököt érő kritikák után, közleményében hangsúlyozta, hogy Von der Leyen nem hivatalos, hanem személyes minőségében beszélt a videófelvételen, és sajnálatát fejezte ki azért, „hogy ez nem vált egyértelművé a közzétett változatban".

Von der Leyen – Németország volt honvédelmi minisztere, a Kereszténydemokrata Unió tagja – a felvételen az EU zászlajával a háttérben beszélt, és neve alatt az Európai Bizottság elnöke titulus jelent meg. A videóhoz hozzájárult Dubravka Suica a brüsszeli testület alelnöke is az osztrák kancellárral, valamint a lett és a bolgár miniszterelnökkel együtt.

Az Európai Bizottság magatartási kódexe előírja a tisztviselők számára, hogy tartózkodniuk kell minden olyan politikai párt nevében tett nyilvános nyilatkozattól, amelynek tagjai, kivéve, ha indulni akarnak a választáson.

Forrás: MTI