A járvány megrogyasztotta egyes kormányok népszerűségét, másokét viszont megerősítette

HírKlikk 2020. augusztus 3. 13:42 2020. aug. 3. 13:42

A német kormány és Angela Merkel népszerűsége töretlenül nőtt, de majdnem ilyen nagyot nyert a svéd szociáldemokrata kormány is. Boris Johnson viszont nagyot bukott a járvány alatt, és Putyin is állt már jobban. Persze nincs mindig szoros összefüggés a járvány kezelése és a népszerűség között.

Németországban a gazdaság visszaesése ellenére, brutálisan megugrott a Kereszténydemokrata Unió/Keresztényszociális Unió (CDU/CSU): a járvány kezdetén 27 százalékon állt a kormánypárt, mostanra 38-ra ment fel, miközben lényegében minden más párt támogatása csökkent vagy stagnált – írja az Index.

Ausztriában is elégedett lehet a kormánypárt. Igaz, április óta két százalékpontot esett, de így is 42 százalékon áll, míg márciusban 40-nél járt. Az ÖVP-vel ellentétben, minden más párt gyengébben, legfeljebb ugyanúgy teljesít, mint a járvány kezdetén.

Franciaország elnöke, Emmanuel Macron a járvány kezdete óta 30 százalékra, aztán 28-ra esett vissza. Macron pártja nem tudott jól szerepelni a helyhatósági választások március közepi első, majd a járvány miatt csak június végén megtartott második fordulójában sem. A megkérdezettek 60 százaléka pedig most sem ért egyet az elnök intézkedéseivel – igaz, ez jobb, mint a járvány előtti, januári 65 százalékos elutasítottság.

Svédországban a kormányzó szociáldemokraták támogatottsága 9 százalékpontot is nőtt a járvány eleje óta, amiből úgy tűnik, hogy a svédeket nem ijesztették meg a járvány alatti magasabb halálozási adatok és a járvány különös kezelése. Igaz, a 32 százalékos csúcs júliusban 29-re szelídült, de így is több, mint amennyivel választást nyertek 2018-ban.

Az intézményi korlátozások helyett, inkább az egyéni óvatosságra fókuszáló svéd stratégia nyomán, kevésbé sínylették meg a vállalkozások – elsősorban a vendéglátás – a forgalom visszaesését, mint Európa már országaiban. A jelek szerint, azonban a járvánnyal szembeni stratégia értékelése elkülönül a kormány megítélésétől: a járvánnyal szembeni stratégiát május közepén 64 százalék támogatta, két és fél hónappal később már csak 48 százalék.

Olaszországban a kormány támogatottsága június végén 27 százalék volt, ami kisebb, mint a 31 százalékos februári, amikor a kontinensen elsőként karantént kellett bevezetni a járvány miatt. Ahhoz képest azonban, hogy Lombardiában az egészségügy lényegében összeomlott a járvány nyomása alatt, nem is olyan reménytelen Giuseppe Conte kormányának helyzete. Míg a kormány népszerűsége csökkent, Giuseppe Conte személyének támogatottsága nagyot nőtt. A széles körű járványügyi korlátozások március eleji bejelentésekor még 40 százalék körül állt, ma viszont már 61 százalékos a támogatottsága.

Szlovákia a járvány előtti utolsó pillanatban tartott parlamenti választást, ahol a gyorsan emelkedő Egyszerű Emberek (Ol'aNO) győzött, ellenzékbe szorítva a kormányfői posztot korábban már Pellegrininek átadó, de befolyását megőrző Robert Fico pártját. A Smer most egy százalékponttal van magasabban, mint a választás idején, jelenleg 19 százalékos. A választáskor 24 százalékos Ol'aNO 26 százalékig ment fel, azóta viszont 23 százalékra esett vissza, de az erőviszonyok nem változtak érdemben.

Romániában enyhén mínuszban van a kormánypárt. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatottsága az év elején 43, a járvány márciusi kezdetekor 40 százalék volt, jelenleg 35-ön áll.

Lengyelországban még nem dőlt el, hogy az elnök a járvány időleges kárvallottja vagy igazi vesztese. A koronavírus járvány nélkül már megkezdhette volna újabb elnöki ciklusát. Így viszont nemcsak későbbre tolódott az elnökválasztás, de teljesen nyílt lett a második forduló.

Brazíliában Jair Bolsonaro támogatottsága is esett, habár úgy tűnik, hogy támogatóinak többsége továbbra is kitart a helyzet súlyosságát hónapokig elbagatellizálni próbáló brazil elnök mellett. A járvány kitörése óta Brazíliában regisztrálták a második legtöbb fertőzöttet a világon, és nagyon sok a halálos áldozat. Az elnök és a kormány munkáját pozitívan megítélők száma is csökkent, de leginkább az elégedetlenek aránya nőtt jelentősen: januárhoz képest 39 százalékról 48-ra emelkedett.

Az Egyesült Királyságban viszont látványosan más utat jár be a kormány népszerűsége, de főként a koronavírussal megfertőződött, de már felépült Boris Johnsoné. Pedig a Brexitet levezénylő kormányfő jól taktikázott, a decemberi előrehozott választáson bebiztosította fölényét. Utána a toryk népszerűsége áprilisig nőtt – 51 százalékra –, áprilisra azonban jött a fordulópont, mivel a járvánnyal szembeni intézkedésekkel március végéig késlekedő kormány rohamosan romló fertőzési adatokkal szembesült. Johnsont  támogatottsága  kiugróan magas 66 százalékról 43-ra zuhant. A toryk egyelőre vezetnek, de a Munkáspárt 29-ről 38-ra növelte támogatottságát, megközelítve a 43 százalékos kormánypártot

Az Egyesült Államokban ma nagyon rosszul mutatnak Donald Trump februári szavai arról, hogy a járvány demokrata párti fake news, ha mégis lenne vírus, akkor a remekül felkészült egészségügyi és határőrizeti hatóságok mindenütt útját állják. Ehhez képest, a világon itt regisztrálták messze a legtöbb fertőzést és halottat.

Trumpnak eközben már a novemberi választásra kell készülnie, márpedig a járvány alakulása és emiatt a gazdaság helyzete nem neki kedvez, pedig januárban még úgy tűnt, bármilyen megosztó is, egyáltalán nem áll rosszul az újraválasztás esélyével. A vele egyetértők aránya már régóta 50 százalék alatt van, az őt kifejezetten ellenzők aránya pedig mostanra már átlépte az 52 százalékot.

Oroszországban ugyan nehezebb hitelesen mérni a közvélemény hangulatát, de még ott is sikerült kimutatni, hogy csökkent az elnök népszerűsége. Az országot csaknem 21 éve irányító Vlagyimir Putyin 60 százalék feletti tetszési indexe ugyan nem ad okot az aggodalomra, de az néhány éve 85 százalékos is volt. A múlt héten biztosította be 77 százalékos többséggel támogatott népszavazáson azt az alkotmánymódosítást, amely révén, szélesebb jogkörökkel, elvileg akár 2036-ig is hatalmon maradhat. Viszont a gazdasági helyzet kedvezőtlenebb, mint akár 2008 után.

Forrás: Index