A Jobbik elnöke nem fog Gyurcsánnyal egy listán szerepelni

HírKlikk 2020. március 9. 10:35 2020. márc. 9. 10:35

Nem tartom számon, hogy ki az, aki kilép a Jobbikból, mert nem velük foglalkozom – mondta Jakab Péter, a párt elnöke, akit a hvg.hu kérdezett a tömeges kilépésekről, és a Jobbik kormányváltó terveiről.

A kritikusai szerint a pártot Rákosi stílusában irányító Jakab hangsúlyozta, a Jobbik kongresszusa 87 százalékos többséggel jelölte ki az irányt, „aki más útra téved, annak sok sikert”. Ez az irány pedig a néppártosodás befejezését, és a középmezőny elfoglalását jelenti – fejtegette a pártelnök. Szerinte a cél már nem a jobboldaliság hangsúlyozása, hanem „minden tisztességes magyar” megszólítása lesz, vagyis nem szeretnék ideológiai alapon elijeszteni a nem jobboldali szavazókat sem.

Jakab az interjúban hangsúlyozta az ellenzéki összefogás szükségességét: „Mi a baloldallal szemben határoztuk meg magunkat, de ha a nemzet léte a tét, akkor olyanokkal is együtt kell tudnunk működni, akiktől világok választanak el”.

Ebben az összefogásban a Jobbik a vidék erejét és a Fidesztől menekülő szavazókat képviselné, ugyanakkor Jakab Péter is szabna bizonyos határt az együttműködésben: választások esetén, az egy jelölt-két lista felosztást támogatná – az egyik listán a 2010 előtti világ szereplői lennének, a másikon pedig olyan pártok, akik még nem voltak eddig kormányon. 

Erre a pártelnök szerint azért is szükség van, mert gondolni kell azokra a Jobbik-szimpatizánsokra vagy Fideszből kiábrándult szavazókra, akiknek egy lista esetén, kényszerűségből kellene szavazniuk az általuk világéletükben elutasított baloldali vagy liberális politikusokra. Jakab Péter ennél is egyértelműbben fogalmazott. Mint mondta, ő sosem szerepelne egy listán Gyurcsány Ferenc DK-elnökkel. Ugyanakkor abban is biztos, hogy „a választókörzetekben egy jelöltnek kell lennie a Fidesszel szemben.”  

Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható el

Forrás: hvg.hu