A Jobbik feljelenti a Fideszt

HírKlikk 2019. március 25. 15:17 2019. márc. 25. 15:17

A Fidesz-frakció gazdálkodásának vizsgálatát kezdeményezi a Jobbik, amiért a képviselőcsoport fizette ki az egyik tagja, Vinnai Győző ellen indított személyiségi jogi perben megítélt összeget.

Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a Jobbik szóvivője elmondta: az ügyészségnél ismeretlen tettes ellen, csalás, költségvetési csalás, sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentéssel élnek, az Állami Számvevőszéknél pedig bejelentést tettek az ügyben.

Hangsúlyozta: szerintük nem helyes, ha a közpénzzel gazdálkodó képviselőcsoport fizeti ki bíróság által megítélt szankciót, ezért vissza is utalták a feladónak az álláspontjuk szerint helytelenül felhasznált összeget.

Az ügyet nagyon súlyosnak nevezve az ellenzéki politikus azt hangsúlyozta: olyan országban akarnak élni, ahol mindenkire egyformán vonatkoznak a törvények.

Arra a kérdésre, gondolkoznak-e az Európai Néppárthoz való csatlakozáson, Szilágyi György úgy nyilatkozott, az európai parlamenti választás után megfontolják, hogy felvegyék-e a kapcsolatot a pártcsaláddal.

Arról is beszélt: a Fidesznek nem hazugság- és ellenségkép-alapú kampányt kellene folytatnia, a migráció megállítását hirdetve, "miközben ma Magyarországon a legnagyobb migrációt támogató szervezetet Fidesznek  hívják.".

Egy másik kérdésre válaszolva elfogadhatatlan nevezte Pócs János fideszes politikus akcióját, amikor egy cigány alkalmazottját azzal fenyegeti, hogy felgyújtja.  

Hangsúlyozta azt is, hogy nem ez a politikus első ilyen megnyilvánulása és le kell mondania mandátumáról.

Forrás: MTI/Hírklikk