A kínai vakcinákat beszerző cégnek új tulajdonosa van

HírKlikk 2021. október 20. 14:20 2021. okt. 20. 14:20

A tulajdonosi szerkezetben történt előző változást követően nyolc hónappal, új érdekeltségi körbe került a kínai vakcinákat beszerző közvetítőcég. Ennek ellenére, nem lett világosabb a végső tulajdonosok kiléte.

Amikor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter idén márciusban a Facebook-oldalán közzétette a vakcinaszerződéseket, a legnagyobb kérdés az volt, hogy miért kellett a kínai vakcinák beszerzésére közvetítőcéget beiktatni, és kik állnak az egészen friss alapítású társaság mögött.

A kínai vakcinák beszerzésére a Danubia Pharma Kft. kötött szerződést, amelynek egyedüli tulajdonosa a Syntonite Med Zrt. Utóbbi cégben részesedése van a Danubia Pharma ügyvezetőjének, Tuza Máténak.

Az mfor.hu kiderítette, hogy a tulajdonosváltásban résztvevők, a céghálóban érdekeltek, valamint a székhelyek, mint kapcsolódási pontok egészen a lélegeztetőgép-bizniszben is érdekelt körig vezetnek el. Itt megtalálni Szeverényi Márk gyógyszerkereskedőt, aki Szabó László sógora. Szabót korábban Szijjártó Péter helyetteseként jegyezték, ma pedig a NER médiaholdingjának vezérigazgatója.

Az mfor.hu azt írja, október elején változások történtek a korábban is kissé homályos tulajdonosi szerkezetben, ugyanis a cégbíróságra benyújtott papírok szerint a Syntonite Mednél október 6-án közgyűlést tartottak, aminek egyik napirendi pontja a társasági szerződés módosítása volt. A korábbi részvényesek, Tuza Máté és Gergely Csaba Mátyás kiszálltak a cég mögül – a lap hozzáteszi, hogy Tuza operatív szinten ott maradt a társaság élén –, és 50-50 százalékos részesedéssel érkezett két tulajdonos: a Fidenza Magántőkealap és a Grado Magántőkealap.

Utóbbi kettőnek ugyanaz a cég, a Capstone Befektetési Alapkezelő Zrt. a képviselője, aminek pedig a Földvári Gáborhoz és fiához köthető Földvári és Fia Tanácsadó Kft. a tulajdonosa. Földvári többek között a Reál Hungary Zrt. igazgatóságának tagja, de neve a portál szerint leginkább a letelepedési kötvény-bizniszből lehet ismert, ő az egyik ciprusi illetőségű közvetítő cégnek, az Innozone Holdings Ltd.-nek a képviselője.

A portál hozzáteszi, hogy bármennyire is Földvári cége kezeli a Fidenza és a Grabo Magántőkealapokat, ez még nem jelenti azt, hogy Földvári ott lenne a két tőkealap tulajdonosai között is.

Forrás: mfor.hu