A Klubrádió nem adja fel

Sebes György 2021. január 21. 08:05 2021. jan. 21. 08:05

A Fővárosi Törvényszék várhatóan február 9-én hirdet ítéletet a Klubrádió frekvenciájának ideiglenes meghosszabbítása ügyében. Közben a médiahatóság felfüggesztette a budapesti FM 92,9 MHz-ra kiírt pályázatot. A Klubrádió igazgatóságának elnökét, Arató Andrást azután kérdeztük, hogy a Fővárosi Törvényszék megtárgyalta a Klubrádió keresetét, amelyben azt kérte, semmisítsék meg a Médiatanács határozatát. Ebben megtagadták, hogy a médiatörvényben megengedett módon hosszabbítsák meg a rádió frekvenciaszerződését.

A hatóság képviselőjének megnyilvánulásai azt mutatták, hogy egy dolog biztosan nem érdekli: annak a több százezer hallgatónak az akarata, akik ragaszkodnak az egyetlen kormánykritikus rádió további működéséhez. A megszólalásokból áradt a hatalmi arrogancia, annak a vélelme, hogy a hatóságnak mindenhez joga van, ellenben a műsorszolgáltatónak és közönségének semmihez sincs. A Médiatanács tevékenysége a 92.9 MHz frekvenciával kapcsolatban egy célt látszik szolgálni, a Klubrádió elhallgattatását.

Így értékelte a Hírklikknek Arató András, a Klubrádió igazgatóságának elnöke a pert, amelyet a bíróság elnapolt. Ugyanakkor várható, hogy a következő tárgyalási napon, február 9-én határozatot kíván hozni nemcsak a kereset alapvető tárgyában, hanem abban is, hogy a Klubrádió rendkívüli jogvédelmet kért a jogviták lezárásának időtartamára. Utóbbira azért van szükség, mert a törvény – abszurd módon – nemcsak nem írja elő az ilyen esetekre az ideiglenes frekvenciaengedély kiadását, hanem egyenes tiltja azt – tette hozzá Arató. 

Közben ugyanis kiderült, hogy hosszú időre elakadt az események másik szála, a 92.9-es frekvencia hasznosítására kiírt pályázat. Az alaki okok miatt kizárt pályázók ugyanis keresetben támadták meg a róluk szóró határozatot. A folyamatot így a hatóságnak fel kellett függesztenie és ez akár egy éves csúszást is eredményezhet. Emlékezetes, hogy a Klubrádió frekvenciájának megszerzéséért ringbe szállt egy ellenzékinek feltételezett, az ATV érdekkörébe tartozó egyesület is, amely így fontos szereplője lett a rádió elnémítására tett újabb kísérletnek. Az elnök megjegyezte, az ATV önmagát minősíti, amikor részt vesz az egyetlen valóban független és a jelenlegi kormánnyal szembenálló rádió elleni akciókban. Ez a közönség körében is felháborodást válthat ki – tette hozzá.

Arató András emlékeztetett rá, hogy a meglévő licenc lejárata február 14-e. Ezért is van kiemelkedő jelentősége az azonnali jogvédelemnek. Az biztosítaná a rádiónak és közönségének a folyamatos műsorszolgáltatás lehetőségét. Az elnök elmondta, hogy jelenleg is sokan hallgatják a Klubrádiót az interneten, és felkészültek arra, hogy egy ideig esetleg csak ott jelenhetnek majd meg műsoraikkal. Természetesen bíznak benne, hogy a Fővárosi Törvényszék a február 9-i tárgyaláson számukra kedvezően bírálja el keresetüket. Ezzel lehetne csökkenteni azokat a károkat, amelyeket működésükben már eddig is okoztak a hatóság intézkedései, nem sérülne a hallgatóik tájékozódáshoz fűződő joga és a médiatörvénynek a sokszínű médiapiacra irányuló rendelkezése sem. Bár – tette hozzá Arató – a határozat megsemmisítése nem jelenti automatikusan a hosszabbítást, ahhoz a Médiatanács újabb határozatára van szükség. Ami persze lehet ismét negatív is, de ahhoz újabb ürügyet kell kreálnia a hatóságnak.

A „megnemhosszabbítási perben” a Klubrádió számos jelentős érve közül kiemelkedik, hogy több más rádió szerződését meghosszabbította a hatóság, annak ellenére, hogy legalább annyi, és olyan súlyú hibát követtek el, mint a Klubrádió. (Emlékeztetőül: a frekvenciát azzal az indokkal vették el, hogy néhány évvel korábban a rádió késve szolgáltatott adatot a hatóságnak).

A Klubrádió most újabb periratokat készít, mert február elsejéig lehet őket benyújtani a bíróságnak. Ezekben még árnyaltabban megindokolják, miért tartják szükségesnek az ideiglenes bírói jogvédelmet, ami lehetővé tenné a jelenlegi frekvencia további használatát. És remélik, kevesebb, mint egy héttel médiaszolgáltatási jogosultságuk lejárata előtt valóban döntés születik, mégpedig olyan, amely több százezres hallhatóságuk érdekeit is szolgálja.