A koreai film, amely egy újabb évre megmentette Hollywoodot önmagától
Sokszor hozta már magát kellemetlenebb helyzetbe a hírhedt kaliforniai emésztőgödörben felállított, Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia-megszólítást elváró tudatgyártósor, mint idén, amikor az Élősködők című filmet szórta meg Oscar-szobrokkal.
A koreai filmdráma társadalomkritikája jól érthető, bár sokkal kevésbé erős, mint a Jokeré, forgatókönyve fordulatos, humora sötét, hangulata érdekes, bár közel sem annyira, mint a 2003-as, szintén koreai Oldboy című filmé, mely természetesen túl progresszív és túl erőszakos volt, hogy akár csak a legjobb idegen nyelvű filmek versenyében Oscar-jelölést kapjon.
Amit nagyjából huszonöt éve az Oscarra meg az átadásához tartozó rendezvényre nézve látok, nem egyéb, mint marketingshow, amely az elmúlt másfél évtizedben egyre inkább tűnik politikai expónak, és amellyel Hollywood évről évre egyre hitványabb kultúrát tol le önmaga és a világ torkán – de némi belső logika talán még ettől a marketingélménytől is elvárható. Időnként értékelhetnék azt a kulturális kritikát is, amiben a maguk alávalóságára ismernek – ha pedig a saját rendezőikonjaikat azok életében először nem a fénykoruk után harminc évvel tüntetnék ki épp elkészült filmjeikért, amikor személyes brandjük már-már az Oscaréhoz mérhető, esetleg fel lehetne tételezni róluk, hogy legalább néha képesek felnőni gigászi tőkeerejükhöz a művek értésének terén. Az értékesítés jobban megy.
Az Élősködők díjazása a politikai korrektségnek, a kulturális progressziónak és Hollywood változásának demonstrációja volt. A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia e húzása révén sikerrel vette elejét az identitásőrjöngésnek, a baloldali értelmiség önfelszámolásának: egy koldusszegény koreaiakról szóló film kapcsán Hollywood elitje nyilván nehezebben rugózik hónapokig azon, hogy a stáblistán hány nő, hány transznemű, hány színesbőrű és hány őslakos amerikai szerepel.
A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia döntésének egyetlen nyertese Donald Trump és a populista jobboldal, melynek ez újabb kiváló alkalom, hogy harsányan röhögjön a neoliberalizmus kritikája felett, és széles gesztusokkal védje az amerikai értékeket, melyek olvasatukban bizonyára a mohóság, az érzéketlenség és a cinizmus. Nem kell a Jokerrel vitatkozniuk. Szellemi és erkölcsi fölényük igényét kielégíti, ha a huszadszor is önmaga seggébe harapó Filmművészeti és Filmtudományi Akadémián gúnyolódnak.
