A kormány 16 ezer lélegeztetőgépéből csak 917-et kaptak meg a kórházak

HírKlikk 2021. február 27. 20:00 2021. feb. 27. 20:00

Továbbra sem lehet tudni, mi lesz azoknak a lélegeztetőgépeknek a sorsa, amelyeket a kormány még az első hullám idején megvásárolt, de nem szállított ki a kórházakba.

„Normális békeidőben Magyarországon a lélegeztetőkészülékek, altatógépek – mert azok alkalmasak erre – olyan 2000 körül vannak. Ezt kell nekünk felfuttatni olyan 8000-re” – vélekedett Orbán Viktor még áprilisban, azonban ennek a kétszeresét szerezte be Magyarország.

Tavasz óta több részletben összesen 16 863 darab lélegeztetőgépet rendelt a magyar kormány, összesen 300 milliárd forintért.

A lélegeztetőgépre szoruló betegek száma december 7-én volt a legnagyobb, összesen 647 fő.

Szijjártó Péter a külgazdasági és külügyminiszter azzal magyarázta a rengeteg lélegeztetőgépet, hogy a megvásárolt mennyiségben benne van egy jókora tartalék is.

„Akkor inkább álljon rendelkezésre öt és legyen ott a két beteg, mint hogy ott a két beteg és egy gép van. Na ezt kell elkerülni” – fogalmazott a miniszter.

A hvg.hu novemberben írt arról, hogy a megvásárolt lélegeztetőgépekből addig 917-et szállítottak ki kórházakba, további 40-et pedig idősotthonokba és szociális intézményekbe. Emellett a kormány más országoknak is adományozott a gépekből, például 150-et Csehországnak vagy 50-et Ukrajnának. Az is kiderült, hogy a külügyminisztérium a lélegeztetőkészülékek egy részét megpróbálja eladni.

Több szakértő pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy hiába a sok lélegeztetőgép, ha kevesen vannak azok az egészségügyi dolgozók, akik ezeket működtetni tudják. Kunetz Zsombor szerint jelenleg 2000 körül van ezeknek a szakápolóknak a száma, a nemzetközi meghatározás szerint három betegre két ilyen szakápolónak kell jutnia.

„Ha ők kétezren vannak, akkor mindenféle órákat, túlórákat is beleszámolva, maximum olyan 2500-3000 betegnél többet már nem tudnak úgy ellátni, hogy az ne menjen nagyon erősen a szakmaiság rovására, de itt már nem két beteget lát el egy szakápoló, hanem többet” – fogalmazott Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő.

Forrás: hvg.hu