A kormány a Brexit során is a magyar érdekeket tartja szem előtt

HírKlikk 2019. október 19. 12:08 2019. okt. 19. 12:08

A kormány végig a magyar érdekeket tartotta szem előtt a britek Európai Unióból való kilépési folyamata során - közölte a Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán megosztott videóban.

 Menczer Tamás azt mondta, hogy "Brüsszel és a Juncker-bizottság hibái miatt" a britek kilépni készülnek az Európai Unióból, a véglegesnek tűnő megállapodási javaslatról szombaton szavaz a brit parlament.

Az államtitkár kiemelte: Magyarországnak az az érdeke, hogy a kint élő magyarok jogai semmilyen körülmények között ne sérüljenek, erre pedig - viszonossági alapon - ígéretet tettek a britek.

 A kormány fontosnak tartja azt is, hogy a Brexit után a lehető legszorosabb gazdasági, kereskedelmi és védelmi együttműködés alakuljon ki Nagy-Britannia és az Európai Unió között, a brit gazdaság ugyanis az EU második, a világ ötödik legnagyobb gazdasága - hangsúlyozta.

Hozzáfűzte, hogy a szoros együttműködésben Magyarország azért is érdekelt, mert 750 brit vállalat több mint 60 ezer magyar embernek ad munkát.

Menczer Tamás úgy fogalmazott: Boris Johnson brit miniszterelnök a Brexittel kapcsolatban a brit emberek akaratát hajtja végre, és ezért szerinte nem kritikát, hanem tiszteletet és együttműködést érdemel.

Forrás: MTI/Hírklikk