A kormány mérget kevert az ellenzék italába

Gulyás Gergely közlésével, azaz a nyílt zsarolással végképp, szavakban is véget értek a kormány és a főváros közötti mézeshetek, hónapok. Eddig se lehettek illúzióink, voltaképpen október 13-a óta elég nyilvánvaló, hogy a beszéd és a tett jelentősen eltér egymástól; hiába hirdette meg Orbán Viktor az elvesztett önkormányzati választás után – mert elvesztette a Fidesz, még ha a párt elnöke győzelmet is jelentette be –, hogy béke lesz, és az történik Budapesten, amit az új városvezetés akar, biztosak lehettünk benne, hogy ez csak üres szólam.

Üres, mert Orbán semmi olyat nem tesz, ami a jelleméből ne fakadna, maximálisan követi az érdekeit, rendre felmérve a lehetőségeit. Márpedig semmi nem kényszeríti őt arra, hogy meghajoljon Karácsony Gergely akarata előtt, legfeljebb arra, hogy okos taktikai húzásokkal bebizonyítsa az új főpolgármester alkalmatlanságát. Ennek érdekében születnek egyre-másra az olyan ötletek, amelyek beszűkítik a Városháza mozgásterét, amely ötletek vagy pénzelvonás formáját öltik, vagy pedig új alkuhelyzeteket teremtenek.

Gondoljunk csak a biodomra, vagy a Lánchídra, aktuálisan a reptérre vezető vasútra, esetleg – a talán elvetélt – iparűzési adóra, de sorolhatnánk még jó néhányat azokból a kormányzati lépésekről, amelyek Budapestet gyámság alá akarják helyezni.

Ezek mindegyike eleddig a jóságos kormány jelmezébe lettek bújtatva, igyekeztek nem kiesni a szerepükből, és maradni az októberi együttműködést sugalló klisénél. Fürjes Balázs jó szándékú pedagógusként beszélt a budapesti ellenzéki képviselőkről és képviselőkhöz, Vitézy a szakma bölcseként jelentkezett be; mindketten azt a képet erősítették, hogy minden a legnagyobb rendben van, pénz is lesz, ha okosan akarják elkölteni. Nem olyan bután persze, mint ahogy szándékoznak.

Karácsony belement ebbe a játszmába, nem élezte az ellentéteket, folyamatosan abban bízva beszélt, hogy a választókat maga mögött tudhatja, a szavazók pedig pontosan tudják, hogy a kormány hülyének akarja őket nézni, és láttatni.

Szóval, zajlott idáig a háború, igyekezve elkerülni a háború látszatát, elbábozva két értelmes fél párbeszédét. Gulyás Gergely azonban kedden szakított az eddigi, igen csak rövidre sikeredett hagyománnyal, és nyílt zsarolással lepte meg az ellenfelét – és persze a nyilvánosságot is. A legnyersebb módon közölte, hogy márpedig csak az lehet a Szabad Tér Színház vezetője, akit ők jelölnek, ellenkező esetben felfüggesztenek minden további tárgyalást.

Hogy szándékosan hozta-e ilyen helyzetbe Gulyás Karácsonyt, az nem lehet tudni, de nagy a valószínűsége annak, hogy tudatos volt a bejelentés. Azt sem lehet kizárni, hogy a kormány értesült az ellenzéken belüli vitáról, arról tudniillik, hogy Karácsonyék – függetlenül Gulyástól – Bán Teodórát tartanák meg a színház élén, míg a Demokratikus Koalíció Benkő Nóra irányában kötelezte el magát. Ezzel ugyanis olyan belső feszültséget indukálhatott az ellenzéken belül, amely jól beleillik a Fidesz-féle kommunikációba. Vagyis abba, amely Gyurcsány Ferenc ördögi terveit és szándékait rajzolja fel mindenhova; így fenntartható a „Gyurcsány irányítja a fővárost” retorikája, már ha Karácsony beadja a derekát és Benkőt választja. Ellenkező esetben, viszont az ellenzéki táborban élesedik ki az ellentét, amely kisebb belső háborúhoz is vezethet.

A kormány tehát – Gulyás coming outjával egyfajta win-win helyzetet teremtett a maga számára: ha Bán marad, akkor gyengül Karácsony és nő a feszültség Gyurcsány és Karácsony között, ha viszont Benkő lesz a befutó, akkor tovább erőltetheti Gyurcsány diabolizálását.

A főpolgármester kétségkívül kutyaszorítóba került: nem engedhet a zsarolásnak, de ha – igazak a hírek – a DK zsarolásának sem. Most, amikor ezeket a sorokat írjuk, még nem lehet tudni, hogy mi lesz a megoldás. Egyes hírek szerint, átmeneti időre – 70 éves koráig – Bán Teodóra maradna (ez még két év), és utána venné át a vezetést Benkő Nóra. Lehet, hogy efelé hajlanak, de abban is biztosak lehetünk, hogy ez sem a legjobb kompromisszum.

Már csak azért sem, mert a Szabad Tér Színház ügye – lássuk be – viszonylag kevés budapesti polgárt érint. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk: a többség nem is tud róla semmit. Az ügynek inkább elvi a jelentősége, pontosabban elvi és gyakorlati: nagyjából biztosak lehetünk, hogy a hátralévő csaknem öt évben ez lesz az úzus: a kormány megpróbálja kijátszani az ellenzéki pártokat egymás ellen, minden olyan esetben, amikor értesül a belső ellentétekről. Márpedig, mint tudjuk, ez Magyarország, ezek az ellenzéki pártok; itt semmi nem marad titokban. Az sem, ha most megtalálják a modus vivendit, de ott marad a konfliktus hangulata közöttük. És máris nyert a kormány, mert nem rájuk koncentrálnak, hanem egymás lépéseit és szándékait méregetik.