"A kormány mielőbb kezdje meg az euró bevezetésének előkészítését"

HírKlikk 2019. szeptember 1. 15:50 2019. szept. 1. 15:50

A Párbeszéd azt kezdeményezi, hogy a kormány minél előbb tegyen hathatós lépéseket az euró bevezetésére - mondta Burány Sándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus hangsúlyozta, a forint euróval szembeni történelmi mélypontja, valamint a horvát és a román fizetőeszközökhöz mért gyengülése azt jelzi, hogy a forint a régió legsebezhetőbb valutája, egy esetleges nemzetközi pénzügyi válság ezért beláthatatlan következményekkel járna. A forint lesz az első áldozat, ha bármi baj történik a világ pénzügyi rendszerében - fogalmazott. 

Burány Sándor szerint ezért a kormánynak azonnal be kell fejeznie az euróra történő átállás halogatását.

A Párbeszéd parlamenti képviselője kérdésre kijelentette, elfogadhatatlannak tartja Balla István komáromi közös ellenzéki képviselőjelölt korábbi, nyugdíjasokat érintő kijelentését.

Megjegyezte, egy hiba alapján nem vonnak le messzemenő következtetést, ugyanakkor minden jelölttől azt kérik, tartsák tiszteletben a választókat. Balla István - vélhetően a nyugdíjasok rezsiutalványával kapcsolatban - korábban azt írta ki a Facebookra, csökkent a birkahús ára, már csak 9000 forint egy szavazat ára.