A kormány sem 40, de még 10 milliárdot sem akar költeni a Velencei tó megmentésére

HírKlikk 2021. szeptember 8. 19:30 2021. szept. 8. 19:30

Az már korábban kiderült, hogy a kormány nem költ 40 milliárdot a Velencei tóra. A tavat kiszolgáló víztározók azonban már 10 milliárdból rendbe hozhatók, és ez sokat segítene Velenceitó megmentésén. Azonban erre sem adnak pénzt.

Júniusban tömeges halpusztulás történt a Velencei tóban, a tudományos magyarázat szerint oxigénhiány miatt pusztult el több tonna hal. A helyzet kialakulásában több minden szerepet játszott, például a hirtelen megemelkedett hőmérséklet, a csapadékhiány és a tó szokatlanul alacsony vízszintje. Tessely Zoltán, a Velencei tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos augusztusban nyilatkozott arról, hogy a tó megmentése 40 milliárd forintból lenne megoldható, amihez már a tervek is megvannak.

A Vízügy elsősorban a Pátkai és Zámolyi víztározók kotrását és rekonstrukcióját sürgeti. Előzetes becsléseik szerint ennek költsége nem haladná meg a 10 milliárd forintot. Mivel a vízpótlási terveket tíz évre titkosította a kormány, az Átlátszó a Vízügyet kérdezte meg, hogyan juttatnának elegendő vizet a Velencei-tóba. 

Kiderült, hogy az elöregedett tározók normál időszakban sem tudják már a Velencei tavat szolgálni, három zsilipkamrából egy éppen, hogy működik, illetve a pátkai tározóban sosem kotorták a medret az elmúlt 50 évben. A szakértők már régóta figyelmeztettek, hogy baj lesz abból, ha a gyakorlatban a tározó elsődleges funkciójává a horgászat válik. Sem 2020-ban, sem 2021 tavaszán nem nyitották meg a zsilipeket. 

A 40 milliárdos előterjesztés előirányozza a Velencei tavi települések ivóvíz ellátásának részleges fejlesztését is, az Ercsi-Velence ivóvíz-vezeték egyes szakaszainak felújítását. A csóri karsztaknából történő utánpótlás egy nagyobb beruházás lenne, és egyúttal Székesfehérvár egyik fontos vízutánpótlási útvonala is megújulna.  

A Vízügy évek óta várja a forrásokat. A Vízügy által kiadott vitaanyagokban már évekkel ezelőtt (például 2014-ben) leírták, hogy a tározók vízminőségével megoldásra váró problémák vannak, amelyek megnehezítik a tó vízpótlását. Tehát szó sincs arról, hogy a kormánynak hirtelen kellene döntenie, inkább az elmaradt rekonstrukciók, és a vízügyi ágazatot sújtó pénzhiány áll a háttérben.

A Vízügy a pátkai és zámolyi víztározók kotrását és rekonstrukcióját tartaná kívánatosnak, előzetes becsléseik szerint ennek költsége nem haladná meg a 10 milliárd forintot. A tározókat a tóval összekötő Császár patak nevű vízfolyás ugyanis szerintük jó minőségű, jól karbantartott. A meglévő tározók kotrásával nemcsak a visszatározható (és szükség szerint felhasználható) víz mennyisége nőne, hanem a mélyebb, és az iszaptól mentesített tározóban a vízminőségi problémák is nagyságrenddel csökkennének. Rekonstrukció nélkül viszont a normális csapadékos időszakban is akadályozza a vízpótlást a tárolók állapota.