A kormány vállalja át a fizetések legalább 80 százalékát!

HírKlikk 2020. április 1. 16:55 2020. ápr. 1. 16:55

Az MSZP elvárja a kormánytól, hogy segítsen a koronavírus-járvány miatt bajba jutott cégeknek a munkabérek kifizetésében és vállalja át a fizetések legalább 80 százalékát – szorgalmazták az ellenzéki párt vezetői szerdán, az MSZP Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatón.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke közölte, a magyar dolgozók nem kérnek többet, de nem is érik be kevesebbel, mint a szlovák, a román vagy a cseh munkavállalók.

Hozzátette: a magyar emberek esélyt kérnek, ezért a miniszterelnöknek nem gazdaságélénkítő, hanem esélyprogramot kell hirdetnie, hogy az emberek túléljék a munkanélküliség szörnyű hónapjait.

Az esélyprogramnak tartalmaznia kell a munkavállalók fokozott védelmét bérátvállalással, valamint a munkájukat elvesztők pénzügyi támogatását – közölte.

Szakács László, az MSZP elnökhelyettese, országgyűlési képviselő azt mondta, a környező országokban az állam mindenhol vállalja, hogy megfizeti a bérek egy bizonyos százalékát – Ausztriában a legtöbbet, 90 százalékot – azoknak, akik akarnak dolgozni, csak nem tudnak a gazdaság jelenlegi állapotában.

Hozzátette: a magyar munkavállalók is akarnak dolgozni, csak nem tudnak, mert a kis- és közepes vállalkozásoknak nincsenek megrendelői, beszállítói, ezért nem képesek elegendő munkát adni, vagy a munkavállalóknak otthon kell maradniuk a gyermekükkel.

Szerinte nem a cégeknek, hanem közvetlenül a munkavállalóknak kell odaadni a megélhetésükhöz szükséges pénzt.

Közölte azt is, hogy ma Magyarországon öt családból négynek nincsenek megtakarításai, számukra a folyamatos jövedelem biztosítása létkérdés.

Forrás: MTI/Hírklikk