A kormánynak most egy revolver tv-re is szüksége van

Németh Péter 2020. augusztus 11. 12:25 2020. aug. 11. 12:25

Csak abban lehetünk biztosak, hogy semmi nem igaz abból, amit a Pesti TV-vel kapcsolatban az érintettek állítanak. A megfelelő előzetes hírverésnek köszönhetően, bizonyára értesültek arról, hogy új jobboldali televízió indul szeptemberben, méghozzá a Pesti Srácok kebelén belül. A csapat, amely erre a vállalkozásra összeállt a Hír tv-ből vált ki, és jelentkezett a PS-nél, ahol pedig tárt karokkal fogadták őket. A Pesti Srácok ma a Fidesz egyik fontos felülete, bizonyos információkat ott szivárogtat ki, szellemiségét tekintve, pedig valahol a Hír TV és a 888 között foglal helyet. Mellesleg érdekes verseny ez, melyik orgánumot hova pozicionálja a kormánypárt; ki gondolta volna, hogy az „egy a zászló, egy a tábor” egyszersmind azt is jelenti, hogy a média területén a szélsőjobb pozícióját azért feldarabolják. Ha ennek a szellemiségnek megfelelően akarnánk felrajzolni az ívet, akkor a kép úgy nézne ki, hogy a jobboldal felületei elindulnak az MTVA műhelyeitől, a vidéki lapokon az Origón, Magyar Nemzeten át jutunk el a Hír TV-ig, majd a Pesti Srácokig és végül a 888-ig.

Az eddigi információk alapján, a Pesti TV valahova a 888 mellé lesz belőve, a promóciók alapján, szinte kizárólagos dolga lesz, hogy az ellenzék soraiban találjon ügyeket, ő legyen, amely elindít egy-egy sztorit, hogy aztán tőle jusson el, visszafelé haladva, az állami médiába. AZ Instagramon látható fénykép szerint, fiatal és lelkes csapat állt össze, hogy a kormány hű szolgája és kiszolgálója legyen. Érdekes módon, egy pillanatig sem merült fel, hogy a társaságnak anyagi gondjai lehetnek majd. Ők azt állítják szabad akaratukból váltak ki a Hír TV-ből, mint ahogy a PS főszerkesztője is úgy nyilatkozott, hogy szabad akaratából fogadta be őket. A kijelentést készséggel elhinnénk, ha nem tudnánk, hogy a Fidesz világában ilyen szabad akarat nem létezik, illetve úgy végképp nem létezik, hogy közben brancson belül maradnak. A Pesti TVugyanis szellemiségét tekintve, már az indulásnál sem tekinthető függetlennek, a munkatársak egy része a kormány kipróbált harcosa. Mindazonáltal az is bizonyos, hogy egy televízió elindítása, fenntartása, működtetése nagyon sok pénzbe kerül, egy civil csapat erejét mindenképpen meghaladja. Nem állunk messze a valóságtól, ha azt gondoljuk, hogy ide bizony állami pénzek fognak ömleni, vagy, mint a most meghirdetett Facebook ketrecharcos legénység verbuválás esetén, anonim nagyvállalati vezetők fognak pénzt juttatni a vállalkozásnak.

Onnan indultunk, hogy az eddig megjelent hivatalos bejelentésekből, közlésekből semmi sem igaz. Mint például az sem, hogy a TV2-nek semmi köze a Pesti TV-hez. A működtető, tulajdonos, Vaszily Miklós, aki most nem valamely liberálisokhoz sorolt média kivégzéséhez asszisztál, hanem éppen építkezik – így –-, azt állította, hogy a cég csak azért van a TV2 székházába bejegyezve, mert neki ott az irodája. Vagyis ezt úgy kell elképzelnünk, hogy Vaszily, a TV2 tudta nélkül, bejegyeztetett oda egy másik televíziót, és miután ez kiderült, a TV2 simán rábólintott a konkurencia házon belüli megjelenésére; esze ágába sem jutott kihajítani onnan.

Ugye milyen meseszerű történet?

És vannak a sztorinak még további ilyen, mesébe illő fordulatai; például az a gyorsaság, ahogy a Pesti TV máris keresztülverekedte magát a szolgáltatók nem könnyű buktatóin, és már az induláskor ott lesz majd’ minden csomagban. Természetesen ne csodálkozzunk a gyors sikeren, manapság, amikor egy tollvonással lehet különleges gazdasági övezeteket létrehozni, és ezzel kormányzati szinten törvényesen kirabolni bárkit, amikor a rendkívüli jogrend lehetőséget ad a Fidesznek, hogy bármire rátegye a kezét, pont egy televízió indítása okozhatna fennakadást. Hát nem okoz. A kérdés immár csak az, hogy miért van szüksége Orbán Viktornak még egy ilyen – szélsőséges – fórumra? (Azon már nem csodálkozunk, hogy ehhez, és minden ilyen akciójához, fog találni elegendő embert…) Vagyis: miért nem elegendő a már eddig is a nyilvánosság kilencven százalékát elfoglaló kormánypárti felület, miért kell egy újabb? Nyilván nem a mohóság miatt – az a pénzszerzésben nyilvánul meg –, hanem azért, mert funkciója van. Ne legyen kétségünk: politikai küldetése. A nokiás doboz kitalált története óta tudjuk: a kormánypárt kreatívjainak megvannak a megálmodott történetei, éppen csak testet kell ölteniük az ilyen történeteknek. A Fidesz nem akar semmilyen kommunikációs lyukat kitömetlenül hagyni, ennek a televíziónak is meg lesz a maga specialitása. És van hozzá pénz, van hozzá trükk. Mármint ahhoz, hogy elegendő forrás álljon a rendelkezésükre, anélkül, hogy bárki kikutathatná, hogy honnan származnak a bevételek. De, ha történetesen rá is bukkanna valaki a forrásra, azért lettek fideszesítve az állami ellenőrző szervek, hogy soha ne találjanak semmit.

A Pesti TV-nek tehát nincs mitől tartania. Nyugodtan végezheti a rábízott feladatot; a nevéből még arra is következtethetünk, hogy Karácsony Gergely kinyírása lenne a fő feladata. Igazi revolver tv lesz, mint mondják, nagyjából évi egymilliárdból. A nézőkhöz eljutni – mint jeleztük –, nem lesz akadály, állítólag még kábeldíjat sem kérnek a kábel tv-s szolgáltatóktól.

Hogy is mondja Sándor György: egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Én biciklivel megyek.