A kormányoldal pontosan tudja, mit művelt az Origóval

HírKlikk 2020. július 2. 18:09 2020. júl. 2. 18:09

Legalábbis ez sejthető Vaszily Miklós nyilatkozatából. Persze az Index nem jut majd erre a sorsra, ígérik, mert „az lenne jó, ha maradna, ami volt, egy normális újság”. Kérdés persze, hogy kinek mi a normális… A 444.hu szerint, egyébként Schmidt Mária áll az Index átalakítására irányuló törekvések mögött.

„Nincs szándék második Origót csinálni, de arra sincs szándék, hogy az Index átsodródjon a túloldalra,  és harciaskodjon, akár az Indamédiával, vagy a lapvezetéssel szemben, és állandósuljon a mostani állapot. Annak üzleti kára lesz, ami senkinek sem jó. Az lenne jó, ha maradna, ami volt, egy normális újság” – mondta az 444.hu-nak Vaszily Miklós, az Indamedia tulajdonosa, korábbi MTVA-vezérigazgató.

Vaszily azt is állítja, hogy csak a stratégia megalkotásában, és a cég regionális terjeszkedéséről szóló döntésekben vesz részt.  Szerinte a járvány miatt kialakult helyzetben a cég nem biztos, hogy el tud kerülni valamilyen szintű átalakítást vagy racionalizálást, viszont úgy véli, hogy a szerkesztőség hisztérikusan reagált egy szerencsétlenül alakult helyzetre.

A fenti nyilatkozat azért is érdekes, mert hivatalosan talán először mondta ki valaki, amit mindenki tudott:

a kormányoldal pontosan tudja, mit művelt az Origóval.

A 444.hu egyébként azt állítja a cikkben, hogy az Index átalakítására irányuló törekevések mögött, elsősorban Schmidt Mária áll, aki hosszú évek óta dolgozik az Index ellehetetlenítésén vagy megrendszabályozásán, amiben személyes motívumok is hajtják.