A közös megszólalásnak van itt az ideje

Sebes György 2021. január 15. 07:47 2021. jan. 15. 07:47

Az előválasztásra készülő ellenzéki pártoknak meg kellene mutatniuk, hogy vannak érdemi javaslataik, amelyekkel felül tudják múlni a jelenlegi hatalom sokszor átgondolatlan, ad hoc politizálását. Egyebek között erről beszélt a Hírklikknek a Republikon Intézet vezetője, amikor a Momentum elnökének a héten megjelent indítványáról kérdeztük. Horn Gábor az álláspontok összehangolását és minden lényeges kérdésben egyeztetést szorgalmazott.

Félbolond javaslat. Elhibázott ötlet. Van benne ráció. Többek között ilyen vélemények hangzottak el a Momentum elnökének a héten megjelent javaslatára. Fekete Győr András egy Facebook-bejegyzésben azt szorgalmazta, hogy adjon a kormány 100 ezer forintot mindenkinek, aki beoltatja magát. Szerinte ezzel lehetne ösztönözni sok élet megmentését, de még a gazdaság újraindítását is. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter – a kormánypropagandában szokásos módon – előbb nekitámadt a politikusnak, mondván, előbb elnézést kellene kérnie, amiért (két éve – a szerk.) füstgránátot dobott rendőrökre. Gulyás Gergely szerint tehát „először alapvető morális kérdéseket kell tisztázni, a Momentum félbolond javaslatait ezt követően tudják komolyan venni, amennyire lehet".

Vásárhelyi Mária szociológus úgy látja, az ötlet ellentétes az orvosi etikával és ütközik az általános etikai elvekkel is. Azt az összeget pedig, amibe a kifizetés kerülne – Fekete-Győr számítása alapján ez mintegy 700 milliárd forint – az oltás népszerűsítésére, a közvélemény valódi tájékoztatására és a rászorulók támogatására kellene fordítani. Facebook-bejegyzésében azzal érvelt, hogy nem megvásárolni kell az emberek bizalmát az oltásban, hanem meg kell győzni őket.

Pogátsa Zoltán közgazdász szerint a javaslat ugyan teljesen ellentmond az Orbán-kormány gazdasági filozófiájának, de van benne ráció, hiszen ilyenkor nem csak a kiadást kell nézni. Az ATV Híradójának azt mondta, olyan egyszeri kiadásról lehetne szó, amely megpörgeti a gazdaságot és csökkenti a recessziót. Ezzel pedig javítja a gazdaság helyzetét, ami adóbevételeket is jelent.

Túl az alkalom szülte reagálásokon, a váratlanul felbukkant ötletnek van olyan aspektusa is, amely túlmutat a napi politikán. Erre hívta fel a figyelmet Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője. Tagadhatatlan ugyanis, hogy elkezdődött a 2022-es parlamenti választás kampánya és Fekete-Győr András javaslatát ebből a szempontból is érdemes vizsgálni. Különösen azért, mert az ellenzéki pártok – amelyek a múlt év végén megállapodtak a közös indulásban – már az előválasztásra készülnek. Ebben a helyzetben nem segíti a választók meggyőzését, ha a résztvevők belső versenybe kezdenek. Amikor a különböző értékeket és érdekeket kell összehangolni, a különböző korú politikusok álláspontját igyekeznek közös nevezőre hozni, akkor leginkább az intézményes keretek segítenek. Vagyis folyamatos egyeztetésre lenne szükség, nem pedig arra, hogy a pártok újabb és újabb egyéni ötletekkel álljanak elő és esetleg még licitálni is kezdjenek rájuk.

Horn Gábor a Hírklikknek arról is beszélt, hogy természetesen érti a Momentum elnökének szándékát. Még azt sem tartja kizártnak, hogy Fekete-Győr javaslatával arra utalt, hasznos célokra is fordíthatnák a kormánypártok annak a pénznek legalább egy részét, amellyel az utóbbi években a saját vagyonukat növelték. Ugyanakkor a politikus-politológus lát egy súlyos tartalmi problémát is az ötlet hátterében. Ez pedig az, hogy az embereket lehetőség szerint meggyőzni kellene és nem azzal próbálkozni, hogy megvegyék őket.

A jelenlegi időszak nagyon fontos az ellenzéki együttműködés számára – folytatta a Republikon Intézet vezetője. A rendszerváltás óta sosem látott nemzeti összefogás jelei bontakoznak ki a Fidesz-KDNP ellenében. Ebbe beletartozik az is, hogy az ellenzéki pártok ne csak reagáljanak a kormány cselekedeteire, hanem tartalmi kezdeményezésekkel is előálljanak. Ha kritizálható módon, de erre most példát szolgáltatott a Momentum elnöke is. Több hasonlóra lenne azonban szükség, természetesen a folyamatos egyeztetések eredményeképpen, a további együttműködés jegyében. A résztvevő pártoknak meg kellene mutatniuk, hogy vannak érdemi javaslataik, amelyekkel felül tudják múlni a jelenlegi hatalom sokszor átgondolatlan, ad hoc politizálását.

Bár a kancelláriaminiszter „félbolond javaslatról” beszélt, de az sem lényegtelen, hogy egyáltalán kitért egy ellenzéki véleményre. Ez sem gyakran fordul elő – mondta Horn Gábor, majd hozzátette: ilyen alapon a kormány – amúgy gondosan titkolt – oltási tervét egészen bolondnak lehetne minősíteni. Azzal szemben kellene például megfogalmazni az együtt kidolgozott és előremutató ellenzéki álláspontot. Vagyis most a közös megszólalásnak van itt az ideje – fejezte be gondolatmenetét Horn Gábor.