"A Kubatov-lista sem végtelen"

HírKlikk 2019. október 17. 12:22 2019. okt. 17. 12:22

A csütörtökön megjelent Magyar Narancsban Lakner Zoltán politológus elemzi az önkormányzati választások eredményét. A lap online változata egy rövid részletet közölt az interjúból.

Lakner Zoltán szerint az elmúlt kilenc évben is többször beremegett a rendszer, legalábbis abban az értelemben, hogy bizonyos ügyekre látványosan nem volt válasza a Fidesznek. De ez sosem választási időszakban történt, a diáktüntetések vagy a net­adós tüntetések veszteségeit vissza lehetett hozni. Most közvetlenül a választás előtt talált meg a botrány egy olyan jelöltet, akit nem lehetett eltávolítani a Fidesztől, mert már nem volt idő helyettesíteni.

Lakner szerint a Borkai-ügyön kívül van két mélyebb oka is az ellenzék erősödésének. A tavalyi országgyűlési választás azért is érte sokként az ellenzéki választókat, mert azt tapasztalták, hogy a szavazatuk szinte semmit nem ér ebben a választási rendszerben, részben az ellenzéki pártok hibájából. Tudtuk, hogy az ország fele nem a Fideszt akarja, hogy komoly választói tömbök állnak Orbán Viktorral szemben, de a szétforgácsolódott ellenzék miatt ennek eddig nem lett következménye. Most igen.

"A másik ok, ami miatt a Borkai-ügy is a vártnál nagyobbat szólt, hogy a Fidesz régen folytatott ennyire be­azonosíthatatlan fókuszú kampányt. Orbán eufemisztikusan azt mondta, helyi kampányok zajlottak; valójában nem lehetett megmondani, mivel kampányol a Fidesz. A helyi üzeneteik sem mindenhol ültek: az egészségügy állapotával támadtak ellenzéki polgármestereket, holott ez a kormány államosította a kórházakat; migránsok betelepítésével riogattak Szegeden, miközben tavaly ott ellenzéki képviselő nyert, mégsem jöttek a migránsok. Vagy említhetem azt is, hogy a Karácsony Gergely alkalmatlanságáról szóló üzenetet terítették az összes megyei napilapban. És úgy látszik, a Kubatov-lista sem végtelen, bizonyos politikai hangulatokat nem tud ellensúlyozni a Fidesz üzemszerű működése. Ők ugyan elvitték a híveiket, de a másik oldalon meg növekmény volt."

Forrás: Magyar Narancs