A Lokál stratégiai munkatársa kerülhet a Pesti Hírlaphoz

HírKlikk 2020. június 28. 14:01 2020. jún. 28. 14:01

A Media1 megtudta, hogy legkésőbb a nyár végén távozik Szabó Dániel, a Pesti Hírlap című újságot kiadó, Milkovics Pál többségi tulajdonában lévő Global Post Hun Kft. ügyvezetője. A portál értesülése szerint, a korábban Habony Árpád köreihez sorolt Keresztesi Péter neve is felmerült Szabó Dániel lehetséges utódjaként.

Szabó Dániel – aki a Napi.hu főszerkesztő-helyetteseként is tevékenykedik – a Media1 megkeresésére megerősítette szombaton a távozását, de hozzátette, hogy jelenleg is teljes jogú ügyvezetőként ellátja a Pesti Hírlap kiadójának irányítását, vagyis jelenleg is ő menedzseli a különböző céges ügyeket, irányítja a vállalatot.

Szabó Dániel a media1.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy nem tud egyszerre a Napi.hu-s főszerkesztő-helyettesi feladataira és a Pesti Hírlap ügyvezetésére is időt szakítani, illetve úgy érezte, hogy ő elsősorban tartalommal, cikkírással, információk gyűjtésével szeretne foglalkozni, vagyis az újságírás kreatív részére szeretne koncentrálni, tehát nem ügyvezetőként képzeli el a jövőjét.

Az újságíró-ügyvezető hozzátette: a fejleménynek nincs köze a tegnapi sajtóhírekhez, hiszen távozási szándékát már hónapokkal ezelőtt, áprilisban jelezte a tulajdonosnak, Milkovics Pálnak, aki ezután kezdte meg az utódlás kérdésének rendezését.

A Media1 úgy tudja, hogy a korábban Habony Árpád nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadó köreihez sorolt Keresztesi Péter neve is felmerült Szabó Dániel lehetséges utódjaként. Milkovics Pál megkeresésükre azt mondta, Keresztesi Péter egy másik vállalkozásban dolgozik együtt vele, és Keresztesi csak terjesztésre vonatkozó tanácsokat ad a Pesti Hírlap kapcsán, nem vész részt a Pesti Hírlap irányításában. Milkovics határozott nemmel felelt, amikor megkérdeztük, hogy Keresztesi lesz-e Szabó Dániel utódja, a Pesti Hírlap új ügyvezetője.

Keresztesi Péter személye azért érdekes, mert ő volt a Lokál című ingyenes napilapot kiadó, sokáig Habony Árpád és Győri Tibor közös tulajdonában lévő, majd később az Orbán Viktor miniszterelnök által egy kormányrendeletben nemzetstratégiai jelentőségűvé minősített fideszes médiaholdingnak, azaz a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA) „odaadományozott” Modern Media Group ügyvezetője 2015 áprilisától egészen 2019. szeptember végéig.

Legutóbb március végén esett át karakteres váltáson a hetilap, ekkor távozott az addigi főszerkesztő, Kerényi György.

Forrás: media1.hu