A lopás az lopás, ha Orbánék művelik, akkor is

Nagy András 2019. március 14. 14:54 2019. márc. 14. 14:54

Ez is valami: mostantól legalább lopásnak lehet nevezni, ha a „kormányfő-közeli” gázkereskedő cég lenyúlja magának az olcsó földgáz hasznát ahelyett, hogy kedvezőbb áron  importált gázzal a magyar családoknak kedvezne az állam.

Ezt a Kúria mondta ki immár jogerősen, miután Tóth Bertalan szocialista pártelnök az MVM-től kiperelt iratok alapján az állami energiacsoport és a MET közötti ügyleteket négy éve több sajtótájékoztatón is lopásnak, mutyinak nevezte. Tóth tehát anélkül nevezheti a kormányfő-közeli MET állami üzelmeit gázmutyinak, hogy büntetéstől kellene tartania.

Az MSZP elnöke azonban nem elégedett azzal, hogy a legfelsőbb bíróság szerint a kormányfő-közeli gázkereskedőre tett megjegyzései nem lépték át a szabad vélemény-nyilvánítás határát. Mint a döntés után a Facebook-oldalán írta: „az igazság csak akkor fog győzni, ha a nagy fideszes gázlopási ügyben végre a felelősök állnak majd a bíróság elé”.

De miről is van szó? A szocialisták szerint az Orbán-kormány biztosította kivételes lehetőséget kihasználva az állami MVM helyett az offshore-hátterű MET akár százmilliárdos hasznot tett zsebre. Ez a haszon a magyar lakosságot illette volna, de a magyar fogyasztók helyett mások mellett a Garancsi István, Nagy György és Lakatos Benjamin áttételes tulajdonában álló MET nyert. Amikor ez az MVM-től kiperelt adatokból kiderült, a cég gazdáit az MSZP-s politkus strómanoknak, Garancsi Istvánt konkrétan Orbán Viktor házipénztárnokának nevezte.

A MET persze minden állítást vitatott, és perre ment az ügyben, több mint 12 millió forint sérelemdíjat követelve Tóthon. A Kúria szerint viszont a MET gázpiaci ténykedései közüggyé és így a közbeszéd részévé váltak, ezért a cég a közszereplőkhöz hasonlóan fokozottan tűrni köteles akár az éles bírálatokat is. Tóth Bertalan tényszerű kijelentései rendre igaznak bizonyultak, számadatai szintén nem mutattak nagyságrendi tévedést, a bíróság nem találta fordulatait indokolatlanul sértőnek sem.

Érdekesség, hogy a per során az Orbán-kabinet korábbi minisztereit, illetve az állami MVM korábbi vezetőit is meghallgatták, ám valahogy senki sem emlékezett semmire. A MET – amely az egybeeső bírósági álláspontok ellenére az összes lehetséges jogorvoslati szinten igyekezett az ítéleteket megfordítani, most közzétette: tudomásul veszi a Kúria döntését.

Forrás: Hírklikk